Pár hónapnyi enyhén negatív árindex még nem jelent deflációt – mondta Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója a társaság sajtóbeszélgetésén. A valódi defláció viszont komoly problémát jelent a gazdaság számára, ilyenkor ugyanis csökkennek a bérek, visszaesik a kereslet, ezzel a GDP is csökken, és ördögi körbe kerülhet a gazdaság. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy pozitív reálkamat mellett az államadósság visszafizetése is egyre nehezebbé, ha nem egyenesen lehetetlenné válik. Erre a jelenségre jó példa Japán, amely már régóta küzd a deflációval.
Az alacsony infláció a szakember szerint nem mindig káros, nem probléma, ha az árak csökkenését a verseny erősödése, a növekvő kapacitáskihasználtság, a hatékonyabb piacszabályozás vagy a technológiai fejlődés okozza. Jelenleg az inflációt a nyersanyagárak világszerte lefelé húzzák. Néhány évvel ezelőttig slágernek számított a nyersanyagárak emelkedésére fogadni, mivel az elemzők a kereslet élénkülését vizionálták, amivel a kínálat nem tud majd lépést tartani. A kereslet azonban jelentősen bővült, így az árak stabilizálódtak.
Európa országaiban változatos a helyzet az inflációt illetően. Klasszikus deflációs helyzet, amikor az árak csökkennek, és a gazdaság is recesszióban van, csak Görögországban és Cipruson figyelhető meg. Az Európai Központi Bank egyelőre nem is beszél deflációs veszélyről, de egyértelmű, hogy a legutóbbi lazító lépéseknek is az infláció gyorsítása volt az egyik céljuk. Forián Szabó szerint jó esély van arra, hogy Európa ne legyen a következő Japán elhúzódó recesszióval és deflációval, a monetáris politika ugyanis gyorsabb és jobb válaszokat ad a problémákra, a bankrendszer is egészségesebb, és a lufi is kisebb.
Magyarországon szintén nem lehet deflációról beszélni, ha a rezsicsökkentés hatását kivennénk az indexekből, egyértelműen pozitív inflációt kapnánk, különösen akkor, ha a piaci szolgáltatások árát nézzük. A monetáris tanács is tovább lazíthat a szakember szerint, akár 2 százalékos alapkamat is jöhet, hiszen átmeneti hatások nélkül is bőven a 3 százalékos cél alatt van a pénzromlás üteme, és az MNB eddigi akcióit is kedvezően fogadta a piac. n H. B.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.