BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ami itthon működik, mindenhol fog?

Sok éven át nem kevés hazai felhasználónak magát az internetet jelentette az első magyar közösségi oldal, az iWiW. Okkal várhattuk, hogy legalábbis egy Kárpát-medence méretű magyar siker válik belőle. Hogy mégsem lett így, annak az egyik legfőbb oka, hogy a portál eladása után az alapítók több országban és egy időben próbáltak iWiW-szerű sikereket elérni, kellő piacelemzés, fókusz és a célpiacok kulturális különbségeinek ismerete nélkül.

Az iWiW-et kifejlesztő Virgo Systems operatív igazgatója, Guthy Miklós szerint a felhasználók igényeivel és edukációjával kellett volna foglalkozniuk, ehelyett nem értették a helyiek sajátos netezési szokásait, így azokra válaszokkal sem voltak felkészülve. Míg Szlovákiában például randioldalnak gondolták a portált, és össze-vissza jelölgették egymást az emberek, Romániában nem voltak hajlandóak saját néven regisztrálni, ami megnehezítette a valódi közösségi oldallá válást.

Ugyanakkor az iWiW gyorsan jött sikere túl magabiztossá tette őket és improvizáltak ahelyett, hogy megfelelően felkészültek volna. „Külföldi bevezetést, termékfejlesztést csak elkötelezett helyi partnerrel szabad csinálni, ehhez pedig több befolyást kell biztosítani számukra a dolgok menetébe, amit mi nem tettünk meg. Túl sok úton indultunk el, és mindenhol más problémák jöttek elő. A partnerek többnyire a szoftver átalakításában látták volna a megoldást, az iWiW azonban ehhez már túl robosztus volt, így ez szóba sem jöhetett. A kudarcok miatt a partnerek is elvesztették motivációjukat, nem is beszélve rólunk, akik az iWiW hazai sikerének többszörös megismétlési lehetőségét vártuk” – mondja Guthy Miklós.

Elismerik, hogy noha már akkoriban is létezett olyan szakirodalom, ami segíthetett volna kiküszöbölni ezeket a hibákat, túlságosan bíztak az iWiW-et sokáig kísérő jó szerencséjükben és improvizációs készségükben. „Sokat tanultunk ebből, ma már ezeket a hibákat nem követnénk el, az új termékeink esetében már alaposan felkészülünk a várható nehézségekből” – teszi hozzá a Virgo igazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.