BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól kezdődött az amerikai szezon

Nem lehet panasz az amerikai gyorsjelentési szezon kezdetére. Eddig közel 80 vállalat adott számot negyedéves teljesítményéről és jellemzően mind az árbevétel, mind pedig eredmény tekintetében pozitív meglepetéseket láthattunk. A 10 iparágból eddig 8-ból érkeztek negyedéves adatok és árbevétel tekintetében mindegyik, eredmény tekintetében pedig a technológiai szektort kivéve felülmúlták a várakozásokat.

Mindkét esetben az amerikai pénzügyi vállalatok okozták a legnagyobb meglepetést, melyek bevétel soron 4 százalékkal, eredmény tekintetében pedig csaknem 15 százalékkal lepték meg a piacokat. Jelentősen felülmúlva a teljes átlagot, ami 1,7 illetve 7,2 százalékkal jobb, mint a piaci előrejelzés volt, ráadásul ebben a negyedévben az átlagos felülteljesítés mértéke nagyobb, mint az elmúlt 8 negyedévben bármikor is. A növekedési adatok sem adnak okot az aggodalomra, az árbevétel az iparágak háromnegyedében, míg az eredmény tekintetében kivétel nélkül felülteljesítették az egy évvel korábbi értékeket.

Míg az amerikai gyorsjelentési szezon kezdetét hagyományosan az Alcoa eredményeinek publikálásától számítjuk, addig Európában az SAP számainak megjelenése jelenti a startpisztoly eldörrenését. Bár a német szoftvercég már a múlt héten színt vallott a jelentési láz majd csak a héten pörög fel. Szerdán a Daimler, csütörtökön a Nokia és a BASF eredményei miatt izgulhatunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.