A közlemény szerint a kormány 55 millió eurót fizet a bankért. A BayernLB ugyanakkor elengedi az MKB 270 millió eurós tartozását. Az ügyletet a tervek szerint szeptemberig véglegesítik. A BayernLB 1994-ben szerzett tulajdonrészt az MKB Bankban, és a legutóbbi, 2014 februári kimutatás szerint egy részvény híján a bank 100 százalékos tulajdonosa.
Az Európai Bizottság 2012-es döntése értelmében a bajor tartományi banknak legkésőbb 2016 végéig értékesítenie kell magyar leányvállalatát.
Az MKB megvétele az első lépés a magyar bankrendszer konszolidációjában, amellyel a kormány célja, hogy olyan működőképes, erős, hitelezésben aktív bankrendszer jöjjön létre, amelyben a hazai tulajdon aránya fokozatosan nőhet - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a kormányzati portálon megjelent interjúban.
A miniszter kiemelte, a német tulajdonos vállalta, hogy az átadás előtt 270 millió eurós tőkeemelést hajt végre a Magyar Külkereskedelmi Bank Zrt.-ben (MKB), tehát a magyar adófizetőknek nem kerül pénzébe az, hogy a bank újra hazai kezekbe kerül. A magyar állam 55 millió euróért veszi meg a Bayerische Landesbank-tól az MKB 99,9 százalékos részvénypakettjét.
Jelezte azt is: reményeik szerint az MKB egy-két éven belül visszanyeri erős, versenyképes pozícióját, és "így a piaci értékesítésére is lehetőség lesz majd".
A magyar bankrendszerben jelentős átalakulásra van szükség, mert a pénzügyi válság világosan megmutatta, hogy a bankszektor tulajdonosi szerkezete korántsem semleges a pénzügyi stabilitás és a hitelezés szempontjából - közölte a gazdasági tárca.
A külföldi tulajdonú leánybankok a válság idején jelentős pénzügyi forrásokat vontak ki az országból, ami erőteljes nyomást gyakorolt a forint stabilitására, ugyanakkor a hazai vállalatok hitelezése szinte leállt. Vagyis egy döntően külföldi tulajdonú bankrendszer nemcsak a válságból történő kilábalást nehezíti, hanem a forráskivonások következtében tovább mélyíti azt - írták.
A folyamatok felismerése és megértése egy felelős kormányt új stratégia kidolgozására kötelez az NGM szerint, ezért a kormány célja, hogy a hazai tulajdon aránya növekedjen, a külföldi tulajdonrész pedig csökkenjen a magyarországi bankokban.
Ebbe a stratégiába illeszkedik az a megállapodás, amely a magyar Kormány és a Bayerische Landesbank között született. Az 55 millió eurós vételár nem jelent jelentős költségvetési terhet. Régóta tudható volt, hogy az MKB eladó. Az Európai Bizottsággal kötött megállapodása értelmében a bajor tulajdonos vállalta, hogy 2016-ig megválik a banktól. A kormány célja, hogy az MKB-t aktív, jövedelmező bankká alakítsa át, ezért kiemelten fontos a jelenlegi ügyfélkör megtartása, sőt bővítése - zárul a közlemény.
Az ING és az Equilor szakértői szerint nem veszélyezteti a költségvetés egyensúlyát és a tervezett, 2,9 százalékos hiánycélt az, hogy a magyar kormány 55 millió euróért megvásárolja az MKB Bank Zrt.-t a Bayerische Landesbanktól (BayernLB).
Kuti Ákos, az Equilor, és Balatoni András, az ING vezető elemzője is azt emelte ki a távirati iroda érdeklődésére, hogy a lépés abba a kormányzati stratégiába illik, amely szerint növelni kell a hazai tulajdon részarányát - és így a magyarországi finanszírozást - a magyarországi bankrendszerben.
MTI - Világgazdaság Online-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.