BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Puma: csökkent a profit

A futball-világbajnokság sem tudta felhozni a Puma sportszergyártó cég második negyedéves eredményét, a vállalat adózott nyeresége mintegy 78 százalékkal, 4 millió euróra (1,2 milliárd forint) csökkent a tavalyihoz képest. Az első három hónapban is több mint 25 százalékot esett a német cég profitja.

A Puma keddi közlése szerint az értékesítésből származó árbevétel 5,8 százalékkal, 652,2 millió euróra csökkent a június végéig tartó három hónapban, azonban az árfolyamhatástól megtisztítva 0,6 százalékos növekedést könyvelhetett el. Az üzemi eredmény (EBIT) mintegy 60 százalékkal, 12,6 millió euróra esett ugyanebben az időszakban.

„Tudjuk, hogy a Puma márka újrapozícionálása és az üzleti eredmények felhozatala időbe telik” – írta a cég vezérigazgatója egy közleményben, hozzátéve: folyamatos a haladás a stratégiai prioritásokat illetően, és 2014 lehet a fordulóév a vállalat számára. A Puma szponzorálta a futball-világbajnokság nyolc csapatát, köztük az olasz, a chilei és a ghánai válogatottat. A csapatmezek forgalmazásából származó bevétel jelentősen hozzájárult a vállalat értékesítésének harmadát adó sportruházati részleg eladásainak 6,2 százalékos növekedéséhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.