BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zűrös hetet zártak a piacok

Kimondottan mozgalmas hetet tudhatunk magunk mögött, ugyanis a gyorsjelentések mellett számos makrogazdasági adat is napvilágot látott. A csütörtöki és pénteki kereskedést már a maláj repülőgép ukrajnai lelövése miatti kockázatkerülés határozta meg a piaci folyamatokat

A gyorsjelentési szezon már teljes gőzzel pörgött a múlt héten Amerikában, így számos érdekesség közül lehetett csemegézni. Például, hogy az internetes kiskereskedelmen tapasztalt versenyt még az eBay is megsínyli, de a fizetési szolgáltatásokat nyújtó PayPal még mindig 29 százalékos éves növekedésre képes ezzel a hátán viszi a cégcsoport egészét is. Az Intel egyre jobbnak látja a PC-k piacát, főleg mert a vállalatoknál kezd felpörögni az elavult számítógépek cseréje. Közben a bankszektor sem tétlenkedett, a Morgan Stanley és a JPMorgan is kiterítette lapjait. Előbbi jelentős meglepetést okozott azzal, hogy részvényenként 94 centes profitról számolt be, míg a várakozás mindössze 55 cent volt, azonban ezt az eltérést egy pozitív adóhatás okozta, ami 609 millió dollárral, részvényenként 31 centtel javította a vállalat eredményét, amit egyszeri tételnek lehet tekinteni.

A vállalati hírek mellett fontos makro gazdasági számok is napvilágot láttak az elmúlt napokban. A kínai GDP a második negyedévben 7,5 százalékkal növekedett, ami legalább egy napra jó hangulatot okozott a globális részvénypiacokon, főleg az acéliparhoz és autóiparhoz tartozó vállalatok teljesítettek jól a hír hatására. Fontos esemény volt a héten Janet Yellen meghallgatása, amelyen egyrészt ismételten megerősítette, hogy az eszközvásárlási program októberben befejeződik, de a lejáró kötvényeket egyelőre még megújítják. Ami ennél fajsúlyosabb hír volt, hogy az amerikai kamatemelés a kedvező munkaerő piaci fejlemények hatására a várt 2015 közepénél korábban jöhet, ráadásul gyorsabb ütemű is lehet. A hír nem okozott különösebb sokkot a részvényekre nézve, melynek értékeltsége miatt nem aggódik a jegybank elnöke, azt összességében átlagosnak ítéli meg. Ugyanakkor a Fed féléves jelentése rámutat arra, hogy a biotechnológiai cégek és a közösségi média területén is néha túlzó árazások tapasztalhatóak.

Csütörtökre mind a vállalati, mind a makrogazdasági adatokat háttérbe szorította a maláj utasszállító repülő Donyeck fölötti lelövése, aminek hatására a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak, ez pedig vastagon rányomta a bélyegét a részvénypiacok teljesítményére is.

Rövidül az elszámolás

Az EU-s harmonizáció keretében a jelenlegi T+3 helyett T+2-re csökken

az elszámolás a Budapesti Értéktőzsdén a részvények, a vállalati kötvények, kárpótlási jegyek a certifikátok és a BÉTa piaci részvények esetében is. Az első kereskedési nap a rövidebb elszámolási periódussal október 6-a lesz, így október 8-án két nap tranzakciói is elszámolásra fognak kerülni.

az elszámolás a Budapesti Értéktőzsdén a részvények, a vállalati kötvények, kárpótlási jegyek a certifikátok és a BÉTa piaci részvények esetében is. Az első kereskedési nap a rövidebb elszámolási periódussal október 6-a lesz, így október 8-án két nap tranzakciói is elszámolásra fognak kerülni.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.