Pénz- és tőkepiac

Gyakran késnek a szerb munkaadók a dolgozók béreinek kifizetéseivel

A munkaadóknak csupán 40 százaléka fizette ki időben a béreket az év első negyedében Szerbiában - derült ki a szerbiai munkaadók uniójának minapi jelentéséből.

Ez azt jelenti, hogy a 114 ezer vállalat közül csak 45 600-ban rendszeresek a fizetések, a többi helyen több hónapos, sőt éves késések is vannak. A legnagyobb lemaradás az átszervezés alatt álló, vagyis a privatizációs folyamatban megrekedt cégeknél tapasztalható.

A 7 milliós országban mintegy 770 ezer embernek nincs munkája, további 400 ezer pedig nem kap időben fizetést. A szakértők szerint ennek okai a teljes gazdaságra jellemző eladósodottságban, a körbetartozásokban, illetve a fizetésképtelenségben gyökereznek.

Dusan Korunovski, a szerbiai munkaadók uniójának elnöke szerint Szerbiában is be kellene vezetni azt a gyakorlatot, amelyet a környező országok már átvettek, mégpedig hogy közzéteszik azoknak a vállalatoknak a listáját, amelyek késlekednek a bérek kifizetésével. Hozzátette ugyanakkor, nem biztos, hogy ez megoldaná a problémát, mert "akik nem fizetik a béreket, azoknak egyszerűen nincs pénzük", és ezen egy szégyenlista sem segítene.

szerb fizetés munkaadó
Kapcsolódó cikkek