Az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességességére vonatkozó törvényi rendelkezés hatása 12-15 milliárd forintra becsülhető, amely összeg az elszámolás módjától, valamint az elévülésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések értelmezésétől függően ettől akár jelentősen is eltérhet. Ez utóbbi összeggel kapcsolatosan a bank a törvény által biztosított jogorvoslati lehetőséggel élni kíván – áll a gyorsjelentésben –, annak hatását a jogorvoslati lépések lezárása, illetve az elszámolás módjára vonatkozó szabályok egyértelműsítése után jeleníti meg a könyveiben, várhatóan 2014. harmadik negyedévében. A bankcsoport adózás előtti eredménye a rendkívüli tételek – a 4,7 milliárd forint céltartalék, a banki különadó 1,4 milliárd forintos, valamint a nem áthárított pénzügyi tranzakciós illeték és az árfolyamgát további közel 500 millió forintos összege – nélkül több mint 3,8 milliárd forintot tett ki.
A konszolidált mérlegfőösszeg 2014. június 30-án 674,7 milliárd forint volt, ami 8,7 százalékkal, mintegy 64,3 milliárd forinttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A mérlegfőösszeg csökkenését alapvetően a forrásoldal, ezen belül a bankközi források csökkenése határozta meg, amely az MNB által a vállalati hitelezés élénkítésére bevezetett 2 éves, jelzáloglevél fedezetű forrás kifutásával magyarázható. Folytatódott a kamatozó források szerkezetének átalakulása: a közel 260 milliárd forintos betétállomány részesedése a negyedév végén 44,6 százalékot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 26,5 százalékkal. A betétek állománya egy év alatt több mint 90 milliárd forinttal bővült. A hitelek bruttó állománya június végén 365,2 milliárd forintot ért el, ami 0,2 százalékos csökkenést mutat az egy évvel korábbi és az előző negyedév végi állományhoz képest is. A lakossági hitelek folyósítása a félév során folyamatosan emelkedett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.