BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcstámadás lefújva

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A múlt héten nyomás alá kerültek a nemzetközi börzék, amit több tényező együttesen okozott

A hétfői kereskedés egyik, ha nem a legnagyobb kérdése az volt, hogy az Alibaba szeptember 19-i debütálása után hogyan reagálnak a befektetők az IPO-k történetének legnagyobb kibocsátására. Az eladók megjelenésével nem lehet vitatkozni, azonban az még mindig kérdéses, hogy a Yahoo részvényeit miért árazták ennyire félre a befektetők. A Yahoo fő operációját a piac 1,2 milliárd dollárra értékeli, ami alig több, mint a vállalat kétévnyi tisztított eredménye. Egyelőre azonban az arbitrázst nem lekereskedhető, hiszen az Alibaba papírjaiban nem lehet short pozíciót nyitni.

Itthon a jegybank keddi kamatdöntő ülése a várakozásoknak megfelelően alakult, így továbbra is 2,1 százalékon maradt az irányadó ráta és a befektetők figyelme inkább külföld irányába terelődött. Ez nem volt véletlen, hiszen a gyógyszercégeket, elsősorban Nagy-Britanniában komoly eladói nyomás alá helyezték egy amerikai adózási javaslat miatt. Barck Obama elnök ugyanis eltöröltetné a kiskapukat, és nem hagyná, hogy az amerikai cégek brit vagy ír vállalatok felvásárlása után érvényesítsék adóoptimalizálási képességüket.

A hét közepén elfogadta a hazai parlament az egyoldalú szerződésmódosítások és deviza-spreadek elszámolásáról szóló törvényt. Az MNB mindehhez 3 milliárd eurónyi devizát biztosít (swap és spot ügyletek keretében). Az OTP és az FHB számára pedig tisztult a kép az új kamatszabályozással kapcsolatban.

A hét elején sem beszélhettünk bikapiacról, de az a lavina, ami csütörtökön érkezett, komolyan letörte az optimisták táborát. Az európai börzék a brit jegybankelnök, Mark Carney szavainak nem örültek, miszerint az első kamatemelés időpontja egyre közelebb van, ráadásul nem is az a lényeg, hanem az, hogy végre megindul a szigorítás korszaka. Az Európai Központi Bank lazítási csomagja ezzel ellentétes utat jár be, így egy igazán érdekes és kettős időszakra kell berendezkednünk. Mindeközben a tengerentúlon szétadták a technológiai szektort. Az esést az Apple, Google és az Amazon vezette, de a többi szektort sem kellett sajnálni, miután a dallasi Fed elnöke belengette a tavaszi kamatemelést.

Az idegessé váló piacon koporsószögét Vlagyimir Putyin orosz elnök ütheti be, aki nemtetszéséről adott hangot José Manuel Barrosonak írt levelében. A problémát Ukrajna EU-val aláírt szabadkereskedelmi megállapodásában látja, és megtorlással fenyegetőzik az egyezmény ratifikálása esetén.

Új szerződést írt alá a Pannergy

A szeptember eleji sikeres furást követően 15 éves szerződést írt alá a Pannergy és Győr városa, melynek értelmében a cég 180 ezer gigajoule geotermikus hőt szállít a városnak. A hőszolgáltatás megkezdése 2015-2016 évi fűtési szezonra várható. A győri szolgáltatás megkezdése jelentősen növelne a vállalat adózott eredményét, amely tavaly még a negatív tartományban volt.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.