BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javította növekedési előrejelzését a Magyar Nemzeti Bank

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A magyar jegybank volt a figyelem középpontjában a múlt héten, miután a keddi kamatdöntés mellett csütörtökön az inflációs jelentést is publikálták. A várakozásoknak megfelelően változatlanul, 2,1 százalékon hagyta a Monetáris Tanács az alapkamatot, és ahogy az a korábbi sajtóközleményekből is kiderült, a központi bank hosszabb távon kívánja fenntartani ezt a kamatszintet, amit az idei évben fennmaradó alacsony inflációs nyomással, illetve a potenciálistól elmaradó gazdasági kibocsátással magyaráz. A Federal Reserve várható jövő évi kamatemelése ezt egy kicsit kérdésessé teszi, viszont az Európai Központi Bank gazdaságélénkítő programja segíti a magyar jegybankot a mostani kamatszint fenntartásában. A csütörtökön publikált inflációs jelentésben megjelent három szcenárió, melyből kettő a kamatemelés lehetőségét vázolja fel, a kommunikáció alapján azonban elmondható, hogy ezek inkább alternatív forgatókönyvként jelennek meg. A jelentésből az is kiderült, hogy módosították a GDP-növekedésre és az inflációra vonatkozó előrejelzést is. Az idei gazdasági növekedést javították, 2,9-ről 3,3 százalékra, míg az inflációt 0 százalékról 0,1-re módosították. A kibocsátási rés záródása pedig 2015 után történhet meg a jegybank jelenlegi álláspontja szerint.

A központi bank visszamenőlegesen módosította a fizetési mérleg adatait is, amelyeknek egy része a revízió, másik pedig módszertani váltás miatt következett be. A legszembetűnőbb változtatás a munkavállalói jövedelmek esetén történt, ahol mintegy 1,3 milliárd euróval lett magasabb az érték a revíziónak köszönhetően. A hét végén közölt munkanélküliségi adatok is igen kedvezőek lettek. 2014. június-augusztusra a munkanélküliségi ráta 7,6 százalékra mérséklődött, amiben továbbra is nagy szerepe van a közmunkaprogramnak, ugyanis a közfoglalkoztatottak nélkül ez az érték 9,9 százalék lenne. A versenyszférában is nagyot javult viszont a foglalkoztatottság, a munkanélküliség csökkenését már főleg ez magyarázta, nem a közmunkaprogram.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.