BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MNB: nincs meglepetés

Az előzetes várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a jegybanki irányadó ráta 2,1 százalékos szintjét a monetáris tanács. Az elemzők szerint 2015 elejéig nem várható módosítás a testülettől, ám akkor további lazítás sem zárható ki

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 2,1 százalékos szintjén. A testület legutóbb júliusban csökkentett kamatot, az akkori 20 bázispontos mérsékléssel az alapkamat történelmi mélypontra, 2,1 százalékra került. Ugyanakkor bejelentették azt is, hogy véget ért a két éven át tartó kamatcsökkentési ciklus, és a jegybank arra rendezkedik be, hogy az alapkamat 2015 végéig ezen a szinten marad. Az MNB 2012 augusztusában kezdett bele monetáris enyhítési ciklusába, akkor az alapkamat 7 százalékon állt, azóta összesen 490 bázisponttal csökkent az irányadó ráta.

Az elemzők nem értékelték meglepőnek a döntést, ám a kilátásokat illetően már nem egységesek a vélemények. Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere szerint az elmúlt időszakban beérkezett makrogazdasági adatok és piaci folyamatok a gyengébb gazdasági növekedés és az alacsonyabb inflációs pálya irányába mutatnak, ami felveti az esélyét annak, hogy esetleg az MNB is újra kamatcsökkentésbe kezdene. Globális szinten is az látszik, hogy a jegybanki döntésekkel kapcsolatos várakozások változnak: a szigorításoknál az időpont kitolódik, ahol pedig az élénkítés van napirenden, ott egyre agresszívabbá válnak a várakozások. A közvetlen régiónkban is ezt tapasztaljuk – mutatott rá a szakértő –, hiszen a román és lengyel jegybanknál a piac egyre lejjebb várja a kamatvágások végpontját. Ennek ellenére a Budapest Alapkezelő az év végéig nem számít újabb kamatvágásra az MNB-től, a fókuszban inkább a hazai deviza árfolyama lesz majd.

Barczel Vivien, az Erste Bank elemzője reagálásában utalt arra, hogy az infláció szeptemberben rekordmélységbe süllyedt, és az év utolsó néhány hónapjában sem várható jelentősebb emelkedés, egyedül decemberben nőhet 1 százalékra az árszínvonal. Jövőre azonban nagyobb mértékű emelkedést várnak az Erste elemzői az inflációnál, amellyel éves átlagban elérhető a 3 százalékos cél. Ami pedig a kilátásokat illeti, az Erste szakértői szerint hosszú távon fennmaradhat a 2,1 százalékos kamatszint, és csak 2015 után jöhet szigorítás a monetáris politika részéről.

Az MTI által idézett londoni elemzők szerint viszont a magyar gazdaság makrokörnyezete egyre inkább arra vall, hogy nem lehet kizárni az MNB enyhítési ciklusának jövő évi újrakezdését. William Jackson, az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető elemzője kiemelte: a cég növekedéskövető modellje (GDP Tracker) azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság éves növekedési üteme 2,8 százalékra lassult a harmadik negyedévben az előző negyedévi 3,9 százalékról. Ehhez járult az éves fogyasztói árindex szeptemberben mért 0,5 százalékos visszaesése. Bár az infláció később gyorsulni fog, a legutóbbi adatok erősítik az újabb kamatcsökkentés mellett szóló érveket.

Meredeken emelkedő hozamok

Meredeken emelkedő hozammal értékesítette a felkínált 30 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet a tegnapi aukción az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) – közölte az MTI. Az értékesítésre felkínált mennyiségre viszonylag kevés, 39,2 milliárd értékű ajánlatot adtak be az elsődleges forgalmazók. Az Államadósság Kezelő Központ a benyújtott 53 ajánlatból 46-ot fogadott el, gyakorlatilag a felkínált 30 milliárd forint értékben.

Az átlagos hozam 40 bázisponttal 1,74 százalékra emelkedett az egy héttel korábbi aukciós hozamhoz képest, és 19 bázisponttal haladta meg a másodpiaci referenciahozamot.

Az átlagos hozam 40 bázisponttal 1,74 százalékra emelkedett az egy héttel korábbi aukciós hozamhoz képest, és 19 bázisponttal haladta meg a másodpiaci referenciahozamot.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.