BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több ezer milliárd forintnyi hitelt helyeznek ki

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Európai Beruházási Bank (EIB) igazgatótanácsa 8,4 milliárd értékű hitel kihelyezéséről döntött, ebből 2,9 milliárd eurót kis- és középvállalkozásoknak (kkv), valamint közepes tőkeerejű társaságoknak, 3,4 milliárd eurót pedig infrastrukturális projektekre szánnak.

Ezzel az összeggel együtt a luxembourgi székhelyű bank idén már 13,1 milliárd euróval segítette a kis- és középvállalkozásokat, illetve közepes tőkeerejű társaságokat.

A stratégiai jelentőségű infrastruktúrafejlesztési tervekre fordítható 3,4 milliárd euróból spanyol, francia és görög közlekedési, valamint máltai távközlési projekteknek nyújtanak hiteleket.

Az EIB szintén elfogadta a brit tengeri szélerőműparkok szárazföldi rendszerrel történő új összekapcsolásait, valamint kis vízerőművek olaszországi építésére vonatkozó projekteket.

Az Európai Beruházási Bankhoz tartozó Európai Beruházási Alap a héten tíz új megállapodást hagyott jóvá, aminek köszönhetően 271,5 millió euróval immár 2,6 milliárd euróra növelte a kkv-szektor idei támogatását.

Az EIB az Európai Unió hosszú lejáratú hitelezéssel foglalkozó pénzintézete, amely az EU tagállamainak tulajdonában van. A világ legnagyobb multilaterális pénzügyi intézménye, tavaly 75 milliárd eurónyi forrást vont be alapvetően kötvénykibocsátással a nemzetközi tőkepiacról.

Az Európai Beruházási Alap kockázati tőkét biztosít kis- és középvállalkozásoknak, különösen az újonnan alapított és a technológia-orientált cégeknek. Emellett garanciát nyújt pénzintézeteknek ahhoz, hogy ez utóbbiak fedezni tudják a kkv-szektornak nyújtott hiteleiket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.