Veszteséges negyedévet produkált a Deutsche Bank
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságBANKSZEKTOR Németország első számú hitelintézeti csoportja, a Deutsche Bank AG 94 millió eurós veszteséget produkált 2014 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 41 millió eurós nyereséggel. A bank teljes nettó bevétele nem egészen két százalékkal, 7,9 milliárd euróra növekedett a bázisidőszakihoz képest.
Bár az elemzők pozitív számot vártak a frankfurti székhelyű pénzügyi szolgáltatótól, a negatív negyedéves eredmény a gyorsjelentés részletei alapján egyáltalán nem tűnik meglepőnek: a banknak ugyanis az ellene folytatott jogi eljárások miatt 894 millió euróval kellett növelnie a már erre a célra felhalmozott tartalékait. (A hitelintézet egyike azoknak a pénzügyi szolgáltatóknak, amelyeket azzal gyanúsítanak, hogy közreműködtek a londoni bankközi kamatláb (Libor) manipulálásában.) A pereskedéshez kapcsolódhat az is, hogy a bank kedden közölte: Stefan Krause pénzügyi vezérigazgató-helyettes májustól más területen folytatja pályafutását, és helyét a Goldman Sachs-tól érkező Marcus Schenck veszi át.
A Hamburger Sparkasse Bloombergnek nyilatkozó elemzője, Christian Hamann pedig pont a Deutsche Bank peres ügyeit látja nagyon aggasztónak. „Jól teljesítettek működési szinten, ám a költségoldallal egyáltalán nem vagyok kibékülve. Még hosszú ideig kell ugyanis folytatódó jogi kiadásokkal számolnia a banknak” – szögezte le a szakértő. A Deutsche Bank részvényének árfolyama az eredmények közzétételét követően esni kezdett Frankfurtban, dél körül 1,8 százalékos mínuszban tartózkodott: ezzel az év eddigi részében már 28 százalékot veszített értékéből.


