A héten tárgyalják a devizahitelek forintosítását
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA mai kereskedést az sem fogja segíteni, hogy Hollandiában madárról emberre terjedő madárinfluenza vírust találtak egy csirkében. Szerencsére emberi fertőzést még nem találtak.
A negatívabb nemzetközi hangulatban a DAX index találkozhat a 9.150 pont környékén leledző 20 napos mozgóátlaggal. Az amerikai indexekben is csökkenés néz ki, és van is honnan, a technikai indikátorok túlvettséget mutatnak. A BUX is inkább lefelé mozoghat a mai napon.
Nemzetközi hírek
USA
- A tengerentúlon megálljt parancsoltak a további emelkedésnek. Az S&P 500 és a Nasdaq index minimális pluszban, a Dow Jones index pedig 0,1%-os mínuszban zárta a hetet.
- Az amerikai kiskereskedelmi forgalom októberben 0,3%-kal tudott emelkedni a várt +0,2%, és az előző havi 0,2%-os visszaesés után a háztartások fogyasztásának növekedése miatt.
- Az Alibaba hétfőn roadshow-ra megy Hongkongba és Bostonba, ezután kedden New York és Szingapúr következik, a végső állomást pedig London jelenti majd szerdán. Az apropó nem más, mint egy közelgő 8 milliárd dolláros kötvénykibocsátás.
- A harmadik negyedévben 4,4 millió Alibaba és 5 millió darab Yahoo részvényt vett Soros György a pénteken megjelenő adatok alapján. A két ügylet értéke közel 597 millió dollárra rúg. Az S&P 500 indexre kötött put opciók negyedét is leépítette a befektetési guru.
- Shrek nem fog a Transformers következő részében feltűnni, miután a DreamWorks-Hasbro frigy meghiúsult. A Dreamworks részvényei közel 16%-ot emelkedtek az eddigi pletykákra, most az esésé lehet a főszerep.
Európa
- Az FHB harmadik negyedéves vesztesége 7,2 milliárd forint lett a várt 9,2 milliárd helyett. A méretes mínuszok oka a kamatemelések visszatérítése miatt megugró céltartalékolási kötelezettség, ami 13,2 milliárd forintot tehet ki. A veszteségeket mérsékelte a Díjbeszedő Faktoráz bizonyos követeléseinek értékesítése, amely 3,2 milliárd forinttal javította az FHB eredményét. A nettó kamatbevétel 10 bázisponttal 2,67%-ra esett a csökkenő kamatpályának köszönhetően, ugyanakkor a betétállomány bővült. A nem teljesítő hitelek aránya az előző negyedéves 20,1%-ról 20,5%-ra emelkedett. A kereskedelmi banki részleg 49%-os részesedésének eladása miatt a 10,74%-os tőkemegfelelési mutató 14,18%-ra emelkedett. Az eredmény összességében jobb lett a vártnál, azonban az alapfolyamatok miatt csak kismértékű árfolyamemelkedésre számítunk.
- Az európai piacok minimális pluszban fejezték be a pénteki kereskedést, a DAX index 0,05%-ot, a FTSE 100 index 0,29%-ot, a CAC 40 index 0,35%-ot emelkedett.
- A hétvégi G20-as csúcs során a legnagyobb érdekesség az volt, amikor Vlagyimir Putyin idő előtt hazament, mondván hosszú az út hazáig. Az Ukrajna megtámadásával kapcsolatos vádak kereszttüzében azért egy 2,1%-os globális növekedési kilátást sikerült kisakkozni.
- Az európai vezetők mindeközben Barack Obamával egyeztettek egy Oroszországgal szembeni újabb szankciós csomagról. A politikai úton történő rendezés részleteiről ma már szálingózhatnak a hírek.
- 6 év után Görögország kilépett a recesszióból, hiszen a harmadik negyedéves GDP +0,7% lett, amivel még a németeket is felülmúlták. Pszichológiailag fontos mérföldkő az ország életében, azonban az EU-IMF mentőöv alól való kilépési törekvések ettől még mindig gyenge lábakon állnak, de már legalább látszik a fény az alagút végén.
- Az OECD 0,4%-os növekedési prognózisát idén akár felül is múlhatja Franciaország Michel Sapin pénzügyminiszter szerint. A strukturális reformok és a fiskális élénkítés együttesének jótékony hatásában bíznak. Ennek ellenére a 3%-os EU-s GDP arányos deficit cél helyett idén 4,4%-os hiányt mutathat a francia statisztika.
- Madárinfluenza ütötte fel a fejét Hollandiában, aminek az európai légitársaságok biztosan nem fognak ma örülni.
- 11 órakor a Bundesbank havi riportjára, 15 órakor Mario Draghi brüsszeli beszédére figyelünk.
Olaj, arany
- A WTI a pénteki emelkedést követően nagyot esett ma reggel. A piac a november 27-i OPEC ülés előtt spekulál, hogy a jelentős áresés kooperációra készteti az OPEC tagjait, és végül a kínálat csökkentéséről döntenek. A hírek szerint Venezuela, Líbia és Ecuador támogatná a csökkentést. A negyedik negyedév ráadásul keresleti szempontból is általában gyenge, mivel ilyenkor a finomítók csökkentik kibocsátásukat.
- Az arany 1,188 dollárig erősödött ma reggel. Az árcsökkenéssel kapcsolatban visszafogottabbak lettek a spekulánsok, mivel a múlt hét volt az első, amikor az arany emelkedni tudott. A piacon az a konszenzus, hogy további arany árfolyamesés jöhet.
Devizák
- Az EURUSD árfolyama 1,2399-ig szúrt le pénteken, azonban ezt követően gyors korrekció volt tapasztatható a devizapár árfolyamában. A Bloombergen megjelent magyarázatok szerint nagy értékű opciós lejárat volt 1,24-es kötési árfolyam mellett pénteken, ezért a piaci szereplők egy része erősen érdekelt volt benne, hogy egy pillanatra letolja az 1,24-es kötési árfolyam alá az EURUSD devizapár értékét.
- 305-ön is járt az EURHUF árfolyam értéke a pénteki kereskedésben, azonban a szintről egy pozitív korrekció kezdődött, és ma reggelre ismét 306,2-es értékig emelkedett az árfolyam. A jelenlegi technikai alapú átmeneti korrekciót követően a forint erősödésére számítunk.
Távol-Kelet
- A Nikkei 3%-ot, a Hang Seng 0,8%-ot esett, míg a Shanghai index 0,2%-ot emelkedett.
- A harmadik negyedévben évesítve 1,6%-kal esett vissza a japán GDP, miközben a várakozás 2,2%- os GDP bővülés volt. Mivel ez már a második negyedév, amikor csökkent a GDP értéke, így definíció szerint ismét recesszióba esett a japán gazdaság. A GDP visszaesés fő oka az áprilisi ÁFA emelés 5%-ról 8%-ra, így egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az eredetileg jövő év elejére tervezett újabb ÁFA emelés 8%-ról 10%-ra valószínűleg elmarad.
- Megindult a közvetlen összeköttetés a shanghai és a hongkongi tőzsde között. Az első információk szerint a kereskedés zökkenőmentes az új összeköttetésen. A nagy érdeklődést jól mutatja, hogy a teljes napi kvóta kihasználásra került.
Határidős piacok
- Alapvetően negatív hangulat uralkodik a határidős piacokon.
Vállalati hírek
-- A parlament a héten tárgyalja a devizahitelek forintosítását, a „fair banki” szabályozást és a jövő évi költségvetést is.
Sajtóértesülések szerint a Banco Santander is mérlegeli, hogy ajánlatot tegyen az 1483-ban alapított olasz Carige bankra. Sajtóértesülések szerint a vételár 700 millió euró lehet, ami a könyvszerinti érték 43%-a.
A Siemens vezérigazgatója arról nyilatkozott, hogy a csoport egészségügyi üzletága a jövőben is fontos szerepet fog kapni, és a korábbi spekulációkkal ellentétben ezt az üzletágat nem tervezik leválasztani. Az új stratégia jegyében az elmúlt hónapokban több üzletágat is, mint például az Osram-ot, vagy a hallókészülék üzletágat leválasztottak vagy eladtak.
A TalkTalk nevű angliai értékesítési hálózat a jövőben a Telefonica csoporthoz tartozó O2 készülékeit is fogja értékesíteni. A TalkTalk 2010 óta értékesíti a Vodafone készülékeit. A mostani megállapodással a Telefonica új érékesítési hálózathoz juthat, ami pozitívan hathat az árfolyamra.


