A jegybanki döntések voltak a figyelem középpontjában az elmúlt időszakban. A Federal Reserve a várakozásoknak megfelelően kivezette a monetáris expanziós programot, a megnövekedett jegybanki mérlegfőösszeg azonban csak az első kamatemelés után fog csökkenni. A piaci szereplőket viszont inkább a monetáris politikai szigorítással kapcsolatos információk érdekelték. A Federal Reserve közleménye nem változott, azt írták, hogy még „hosszú időnek kell eltelnie” az első emelésig. A központi bank pozitív folyamatokat lát a foglalkoztatottságban, illetve a gazdasági környezetben, amit a vártnál magasabb GDP-adat is alátámaszt. Az amerikai gazdaság 3,5 százalékkal bővült a harmadik negyedévben, ami az második negyedévhez hasonlóan kiváló eredmény.
A Magyar Nemzeti Bank sem okozott meglepetést. Az irányadó rátát változatlanul 2,1 százalékon hagyta a monetáris tanács. Habár néhány elemző a rekordalacsony szeptemberi inflációs adat (-0,5 százalék) miatt elgondolkozott a vágás lehetőségén, a jegybank a korábbi kommunikációnak megfelelően cselekedett. A jelenlegi várakozások szerint pedig a korábban említett amerikai kamatemelés után is kitart az alacsony ráta mellett. A jegybank várhatóan 2015 után szigoríthat először.
A 2015-ös költségvetési törvényjavaslat azonban tartogatott meglepetéseket. A bevételek növelése céljából több új adó bevezetését tervezi a kormány, ilyen többek között az alkoholra kiterjesztett népegészségügyi termékadó, befektetési alapokra kivetett különadó, vagy a cafeteria adóterhének emelése. Ezzel szemben a hadi kiadások növekednének, ugyanis a NATO-ban vállalt kötelezettség elérése a cél. A számokat vizsgálva elmondható, hogy 2,4 százalékos költségvetési hiányt vár jövő évre a kormány, az államadósságot pedig 75,4 százalékra szeretnék levinni. Mindezt 2,5 százalékos gazdasági növekedés és 1,8 százalékos infláció mellett kívánják elérni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.