A szándékkal nincs baj a megtakarításoknál
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságFELMÉRÉS A magyarok 87 százaléka tartja fontosnak a takarékoskodást – ez az Erste-országok között a legmagasabb arány –, ami 2013-hoz képest 5 százalékpontos növekedést jelent – derül ki az Erste Group megbízásából készített nemzetközi felmérésből. A magyarok átlagosan 15,4 ezer forintot (49 eurót) tudnak félretenni havonta, ez 5 százalékos növekedést jelent 2013-hoz, és 7 százalékos pluszt 2011-hez viszonyítva, vagyis az elmúlt négy évet nézve a legmagasabb érték. Az Erste Group régiós felméréséből kiderül, hogy az osztrák megtakarítók a magyaroknál közel négyszer többet, 188 eurót, azaz közel havi 60 ezer forintot tesznek félre átlagosan, míg a szlovák háztartások havi megtakarítása is csaknem kétszerese egy magyarénak (96 euró). Továbbra is magas azoknak az aránya, akik egyáltalán nem tudnak félretenni, és a magyar válaszadók 44 százaléka nyilatkozta azt, hogy havonta legfeljebb 10 ezer forintot tud megtakarítani. Csupán a megkérdezettek 2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy képes 75 ezer forintnál többet félretenni.
A felmérés arra is rámutat, hogy a magyarok körében 49 százalékra nőtt a megtakarításukkal többé-kevésbé elégedettek aránya, ez 6 százalékpontos emelkedés éves szinten.


