Az EKB belehúzott, legalábbis az ígéretek terén
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaságmakrogazdaság Az Európai Központ Bank múlt csütörtöki döntése nem okozott meglepetést a piacok számára, ugyanis változatlanul hagyták az irányadó rátát. Mario Draghi elnök a sajtótájékoztatója azonban hozott néhány meglepetést a befektetők számára. Az elnök bejelentette, hogy hamarosan elkezdődik az eszközfedezetű értékpapírok vásárlása (ABS), amelyek időtartamáról annyit árult el Draghi, hogy legalább két évig fognak tartani. Szóba kerültek a további lazítással kapcsolatos intézkedések, ugyanis az Európai Bizottság publikálta az őszi előrejelzéseit. A jelentésből kiderül, hogy a növekedési és deflációs kockázatok továbbra is jelentősek, így az elnök is úgy fogalmazott, ha szükséges, akkor további eszközöket vetnek be a növekedés beindítása érdekében. Beszélt a jegybanki mérlegről is, amely akár a 2012. márciusi szintekre is emelkedhet.
Magyarországra vonatkozóan is megjelentek a brüsszeli előrejelzések. Összességében a bizottság kedvezően ítéli meg a gazdasági kilátásokat a jövőre nézve. A GDP növekedésére idénre 3,2 százalékos ütemet várnak, míg a következő évekre lassulás várható. A jövő évi várakozásuk egybeesik a kormány költségvetésben tervezett 2,5 százalékos várakozásával. Az infláció az idei 0,1 százalék után jövőre gyorsulhat, ami pedig a költségvetési hiányt illeti, Brüsszel is megerősíti, hogy tartható lesz a 3 százalék alatti deficit és csökkenő államadósság-pályát várnak. Az idei évre 76,9 százalékra teszik az államadósság GDP arányos rátáját, ami jövőre 76,4 százalékra csökkenhet. Fontos azonban megjegyezni, hogy az optimizmust árnyalja néhány figyelmeztető megjegyzés.
Egyrészről a költségvetés strukturális egyenlege romolhat jelentősebb mértében, amellyel a kormány nem számol. Másrészről a költségvetési deficitet felfelé módosító kockázatokat is megfogalmazott a bizottság, ugyanis csökkenhet a lehívott európai uniós források mennyisége.


