Előzőleg Trócsányi László igazságügyi miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján a fair bankokról szóló törvényjavaslatról elmondta: a törvény többek között hatékonyabbá teszi majd a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást, valamint szigorúbb feltételekhez köti az egyoldalú kamat-, költség- és díjemeléseket.
Trócsányi László kiemelte: szeretnék elérni, hogy az átlagos magyar fogyasztók ugyanolyan védelemben részesüljenek mint például az osztrák vagy német fogyasztók.
A bankok tájékoztatási kötelezettsége több részből áll majd, először érthetően be kell mutatni a termékcsaládokat, majd a fogyasztó által választott termékről részletesebb tájékoztatást kell adnia a banknak. Ennek részletszabályait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendeletben határozza meg - tette hozzá a miniszter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.