BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedéseket hozott a hét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Számos vállalati és makrogazdasági hír irányította a hullámvasútra kerülő árfolyamokat

A hazai börze mélyrepüléssel indította a hetet, a hét közepére a BUX index 17 ezer pontnál lévő támasz is tört. Az index mozgása látványosan szétvált a nemzetközi piacoktól, de ez az állapot nem tartott sokáig. Csütörtökön megérkeztek a vevők, és a szint alól nagyot emelkedett az árfolyam, ami akár több hétig tartó emelkedés kezdete is lehet. A következő ellenállások 17 600 és 18 050 pontnál húzódnak.

A Magyar Telekom különösen nagy lökést kapott a pénteki kereskedésben, miután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a jelenlegi formában nem vezetik be az internetadót. Az árfolyam 16 forintos réssel indította a kereskedést, és még így is van tér felfelé; akár 350 forint környékére is visszakapaszkodhat a kurzus.

A német piac alapvetően jól kezdte a hetet, de a csütörtöki „csel” megzavarta a befektetőket. A DAX index hatalmas zuhanással indította a napot, de a 8 900 pontos támaszról visszapattant, és még a nyitóárfolyamnál is magasabbra kapaszkodott. A pénteki kereskedésben rés kíséretében még feljebb kapaszkodott az index, miután a nemzetközi jó hangulat a német piacra is átragadt. A 9 500 pontnál húzódó 200 napos mozgóátlagig már nem látható tér felfelé. Az optimizmust segítette a japán jegybank pénteki döntése, amely váratlanul megemelte az eszközvásárlási program nagyságát.

Az amerikai jegybank is fontos lépést jelentett be a hét közepén: a Federal Reserve leállította az eszközvásárlási programját (QE3), a havi 15 milliárd dolláros vásárlási ütemet csökkentették nullára. A vártnak megfelelő döntés nem okozott riadalmat a tőzsdéken, sőt, látványosan tudtak emelkedni a börzék a hét utolsó kereskedési napjaiban.

Az S&P500 index elérkezett a 2 022 pontnál húzódó történelmi maximumához, így az október elején látott zuhanást már teljesen sikerült piacnak ledolgoznia. Időközben egy várakozásokat meghaladó harmadik negyedéves adat is napvilágot látott a tengerentúli gazdaság bővüléséről, az előzetes GDP-növekedési érték 3,5 lett a várt 3 százalék helyett, ez szintén stabilizálta a piacokat. A fekete felhők a hét végére teljesen elvonultak a piacok felől, és mindenhol jó hangulat bontakozott ki. A jó hírek a következő napokban is katalizátorként szolgálhatnak a piacoknak, és folytatódhat az emelkedő tendencia.

Lengyel tudásra pályázik az OTP

A Reuters értesülései szerint az OTP ajánlatott tehetett egy lengyel bankra, melynek az informatikai tudását, IT know-how-

ját használná fel saját e-bankjának fejlesztésére, amivel jelentős költség megtakarításokat kíván elérni 1-3 éves időtávon. Az elmúlt hetekben két lengyel bank eladásánál is szóba hozták az OTP-t. Egyrészt az FM Bank PBP-vel, ami az egyik legkisebb bank Lengyelországban, másrészt a Bank BPH-val, melynél a GE adná el 89 százalékos részesedését.

ját használná fel saját e-bankjának fejlesztésére, amivel jelentős költség megtakarításokat kíván elérni 1-3 éves időtávon. Az elmúlt hetekben két lengyel bank eladásánál is szóba hozták az OTP-t. Egyrészt az FM Bank PBP-vel, ami az egyik legkisebb bank Lengyelországban, másrészt a Bank BPH-val, melynél a GE adná el 89 százalékos részesedését.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.