BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lejtőre került a hazai piac

Az S&P500 és a Dow Jones index is új történelmi csúcsra kapaszkodott a múlt héten, vagyis dübörög a bika a tengerentúli börzéken

Október közepe óta csak néhány mérsékelt csökkenő nap volt az amerikai tőzsdéken, és féléves mélypontról kapaszkodtak abszolút csúcsra az árfolyamok. Kedvező makroszámok segítették a jó hangulatot: a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe több mint hétéves csúcsra emelkedett, az ISM által közölt feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index pedig három és féléve nem látott magasságokba emelkedett. Pénteken munkaerő-piaci adatok voltak a fókuszban, a publikált számok vegyesek lettek. A mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatottak száma a várt 235 ezer helyett 214 ezer fővel bővült az előző havi 254 ezer fő után. A munkanélküliségi ráta pedig 5,9 százalék helyett 5,8 százalékra esett vissza októberben. Az európai piacon a csütörtöki EKB ülésre figyeltek a befektetők, ahol Mario Draghi elnök elárulta, hogy hamarosan elkezdik az eszközfedezetű értékpapírok (ABS) vásárlását, ami legalább két évig fog tartani. Ráadásul a tanács további lazító intézkedések bevezetésére is hajlandó, amennyiben szükségét érzi, ez nagy valószínűséggel vállalati kötvényvásárlást jelenthet. A DAX az EKB elnökének szavaira majdnem az ellenállás tartományig (9500–9550 pont) száguldott, de onnan komoly zuhanást mutatott, majd a nap végére sikerült ismét a pozitív oldalra lendülnie az indexnek. Erőteljes volatilitás van a német piacon, de az irány továbbra felfelé mutat az ellenállászónáig.

A hazai börzén a gyorsjelentések alakították az árfolyamokat. Csütörtökön három blue chip tette közzé negyedéves számait. A legjobb eredményt a Mol publikálta: a finomítási üzletág jó teljesítményének köszönhetően a társaságnak sikerült a piaci várakozások felett teljesítenie. Az árfolyamreakció nem volt kiugró, némi emelkedést sikerült a papírnak felmutatnia, de a 11500-11850 forintos sávból nem tudott a kurzus kitörni.

A Magyar Telekom a vártnak megfelelően javuló eredményről számolt be az alacsonyabb amortizációnak és az alacsonyabb pénzügyi költségeknek köszönhetően. A papír árfolyama ennek ellenére két napon keresztül esett, és visszatesztelte a 338 forintnál található 200 napos mozgóátlagot. A szint törésével pedig a 321 forintos lokális mélypont is elérhető távolságba kerülhet.

A három társaság közül a Richter teljesített a leggyengébben az elmúlt három hónapban, a gyógyszercég a vártnál rosszabb számokat tett közzé, árfolyama ezt követően esni kezdett.

Ismét mérlegelt az MSCI

Lezajlott a feltörekvő piaci MSCI index szokásos féléves felülvizsgálata, ami bár a magyar részvények súlyában a várakozásoknak megfelelően nem hozott változást, de a régió többi országában igen. A cipőkereskedelemmel foglalkozó lengyel CCC bekerült a standard index kategóriába, az osztrák piacon pedig a nemrégiben debütált, repülőgép-alkatrészeket gyártó FACC került be a kis kapitalizációjú részvényeket tömörítő indexbe.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.