Levelet írt az SZHISZ és a TakarékBank is
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságKONFLIKTUS Nyílt levélben utasította vissza pénteken a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) „valótlan vádaskodásait”. Demján Sándor, az OTSZ elnöke csütörtökön nyílt levélben kifogásolta, hogy a takarékszövetkezetek 1000 milliárd forintot elérő szabad likviditásának kezelését pályáztatás és közgyűlési döntés nélkül kiszervezték a Takarékbankból, és úgy vélte, ez nem az integrációt, csak egyes magánszemélyeket erősít.
Lontai Dániel, az SZHISZ elnöke és Sebestyén István, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. igazgatóságának elnöke közleményében leszögezte: a takarékszövetkezetek eddig is és továbbra is a TakarékBanknál helyezik el szabad pénzeszközeiket, ezért a leghatározottabban visszautasítják az OTSZ vezetésének „manipulatív vádaskodását”. A vonatkozó törvény előírásai szerint a szövetkezeti hitelintézetek le nem kötött pénzeszközeiket a TakarékBank által forgalmazott eszközökben kötelesek tartani, a TakarékBank nem is tehetné meg, hogy ezeket a betéteket másra bízza – írták. Kiemelték: a Takarék Alapkezelő sosem adott át 1000 milliárd forintos összeget kezelésre a Diófa Alapkezelőnek.


