BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyon kevés autós vált az idén biztosítót

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) idei kampányában tíz autósból kilenc elfogadja az átlagosan 1-2 ezer forintos díjemelést és marad jelenlegi biztosítójánál, csak 10 százalékuk vált biztosítót – közölte az első hét tapasztalatai alapján a Biztosítás.hu online alkusz. Már az előző évek kampányaiban is jellemző volt az, hogy az elérhető megtakarítások mértékének csökkenésével párhuzamosan csökkent a biztosítót váltók száma is. Ezen a tendencián a mostani mérsékelt díjemelkedési hullám sem változtat, mert a kampány első hetében alig feleannyian kezdeményeztek biztosítóváltást, mint tavaly ilyenkor. Így idén novemberben – ebben a hónapban lehet felmondani a meglévő kötelező biztosítást – váltók száma valahol 200 ezer környékén alakul majd, szemben a tavalyi 370 ezerrel. A váltók nagy részén négy biztosító – a Köbe, a K&H, a Groupama és az MKB – osztozik, azokat az autósok fele választja. Az átlagdíj éves 12 ezer forint környékén, a váltók átlagos megtakarítása pedig mintegy 4 ezer forint körül alakul.

Közben a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) bejelentette: elindult a díjnavigátora, amely valamennyi érintett biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifáját pontosan, teljes körűen, valamennyi kedvezménnyel együtt tartalmazza. A Mabisz statisztikái szerint az összes, mintegy 4,167 millió jármű 52 százalékának január 1. a kgfb-évfordulója. A 4,167 millió járműből 2,691 millió személyautó van magánszemélyek tulajdonában, közülük 1,433 millió gépkocsi január 1-jei évfordulós.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.