Az előzetesen vártnak megfelelően óriási, 334,2 milliárd forintos adózás utáni veszteséggel zárta 2014 első háromnegyed évét a magyar bankszektor, szemben az egy évvel korábbi 36,2 milliárdos nyereséggel – derül ki a Magyar Nemzeti Bank által közzétett adatokból. A hatalmas mínusz mögött a tartalékok növekedése áll, mivel a piaci szereplők további céltartalékot képeztek a devizahitelek árfolyamrése alkalmazásának semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt várható veszteségekre. A bankok összesített mérlegfőösszege ugyanakkor növekedni tudott a szeptember végéig tartó egy év alatt: a harmadik negyedév végi, 26 ezer 611,6 milliárd forintos érték 3,5 százalékkal magasabb a bázisidőszakinál.
A bankszektor összesített hitelállománya 3,4 százalékkal, 13 ezer 752,1 milliárd forintra mérséklődött a szeptember végéig tartó tizenkét hónapban: ezen belül a vállalati oldalon valamivel kisebb, bő három százalékos visszaesés mutatkozott, míg a lakossági állomány 3,62 százalékkal zsugorodott. A bankszektornál lévő betétállomány ugyanakkor figyelemre méltó, több mint 8 százalékos mértékben emelkedett, és 13 ezer 087,8 milliárd forintot tett ki.
A teljes hitelintézeti szektor számai valamivel kedvezőbb képet mutatnak, ám a bankok teljesítménye itt is meghatározó. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2014 harmadik negyedévében 5,6 százalékkal növekedett, így szeptember végén 32 ezer 155,6 milliárd forintot tett ki. A harmadik negyedévben a hitelintézeti szektor összesen -35,8 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, így az első három negyedévet összesen 314,6 milliárdos veszteséggel zárta. Ezen belül a hitelintézeti fióktelepek -1,8 milliárd, a szövetkezeti hitelintézetek 2,2 milliárd, a szakosított hitelintézetek pedig 3,3 milliárd forint adózás előtti eredményt értek el szektorszinten. Az első kilenc hónapban a 113 nyereséges hitelintézet 85 milliárdos nyereséget könyvelt el: 54 intézmény viszont nem tudott nyereséget elérni, összesített veszteségük 399,5 milliárd forint volt.
A hitelintézetek további 221,7 milliárd forint értékvesztést és kockázati céltartalékot képeztek a harmadik negyedévben, így az első kilenc hónapban az értékvesztés- és céltartalék-képzés összesen 669,4 milliárd forintot tett ki. Ennek oka, hogy a részvénytársasági hitelintézetek további, közel 160 milliárd forintnyi céltartalékot képeztek a devizahitelek szabályozása miatt várható veszteségekre. A hitelintézetek átlagos jövedelmezősége a szeptember végéig tartó negyedévben tovább romlott, mivel a 2014. I. félév végi -0,7 százalékos eszközjövedelmezőség (ROA) a III. negyedév végére -0,9 százalékra csökkent. Ezzel párhuzamosan a tőkejövedelmezőség (ROE) a 2014. I. félév végi -7,3 százalékról a III. negyedév végére -9 százalékra romlott. Szeptember végén a hitelintézetek 7833,4 milliárd forintnyi, összes forinthitel-állományának 11,9 százaléka volt 90 napon túl késedelmes, ugyanez az arány a devizahiteleknél 15,7 százalékot tett ki.
Javuló tőkeellátottság
A jegybank adatai szerint a teljes hitelintézeti szektor tőkeellátottsága összességében javult a harmadik negyedévben, az átlagos tőkemegfelelési mutató a negyedév végén 17,8 százalék volt, szemben a három hónappal korábbi 17,4 százalékkal. A hitelintézetek szavatoló tőkéje 3,9 százalékkal, 108,9 milliárd forinttal emelkedett, elsősorban a harmadik negyedévi tőkeemelések pozitív hatása miatt. A teljes kockázati kitettség érték ennél kisebb mértékben, 1,3 százalékkal növekedett, amelyet jórészt a hitelkockázatra vonatkozó teljes kockázati kitettség érték növekedése magyaráz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.