BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyes teljesítmény

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Nem indult rosszul a gyorsjelentési szezon Németországban. Az eredményeket eddig közzé tevő 9 cég 21 százalékos egy részvényre jutó profitbővülést ért el, ami az elmúlt évek átlagánál jobb teljesítmény. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy az előző negyedévben korántsem volt ilyen kedvező a kép, így csak annak korrigálásáról van most szó. Ráadásul több cégnél – annak ellenére, hogy az eredmények a vártank megfelelően alakultak – a kilátások nem túl rózsásak. Ilyen például a Lufthansa, amelynek menedzsmentje már feladta a korábbi 100 százalékos növekedési terveket, és most már csak jelentős profitbővülést vár jövőre. Erre pedig büntették a befektetők a cég részvényeit.

Összegségében a cégek kicsivel több mint fele publikált jobb eredményt, így a pozitív meglepetés, azaz a „felülteljesítés” az egy hipotetikus részvényre jutó eredményben 4 százalékpontra rúg. Ha az eredményre adott árfolyam-reakciókat vizsgáljuk, akkor a kép korántsem rózsás. A közzétételeket követően a részvények általában eséssel reagáltak, amely alól üdítő kivétel a fogyasztói termékcsoport, azon belül is a gépjárműgyártók, a Daimler és a Volkswagen volt. Vagyis a részvénypiaci emelkedésben jelenleg inkább a makrogazdasági események játsszák a főbb szerepet, még akkor is, ha továbbra is alulárazottnak tartjuk a piacot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.