A belső fogyasztás javulásának hatása érződhet a GDP-ben
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMakro A múlt heti magyar jegybanki kamatdöntés nem okozott meglepetést a piac számára, ugyanis a Monetáris Tanács változatlanul hagyta az alapkamat szintjét 2,1 százalékon. Ám most nem is igazán a döntés, hanem a közlemény állt a figyelem középpontjában. A Tanács tagjai közül néhányan pár hete arról nyilatkoztak, hogy a márciusi Inflációs jelentés és a felülvizsgált makrogazdasági számok tükrében akár újabb kamatvágási ciklus indulhat. Ehhez képest a közlemény nem tartalmaz sok újdonságot, ugyanis a fent említett nyilatkozatok kerültek csak megerősítésre.
A lazítás mellett több érv is áll: a historikusan alacsony januári infláció mellett az inflációs pályában is erősödő lefelé mutató kockázatokat láthatunk. Az elemzők többsége így már a márciusi döntés alkalmával lazítást vár. A következő hónapban ezért a tanácstagok ezzel kapcsolatos megszólalásai lehetnek a figyelem középpontjában és iránymutatásként szolgálhatnak a mértéket illetően.
Ezen a héten pénteken érkezik a részletes negyedik negyedéves GDP adat, amelyből képet kaphatunk arról, hogy mi is húzta a gazdaságot. Ha a felhasználói oldalt nézzük, a múlt héten publikált beruházási adatból már vonhatunk le némi következtetést. Az első három negyedév kiemelkedő, kétszámjegyű bővülései után 1,9 százalékra lassult az beruházások volumene. A visszafogott adat mögött több tényező is áll. Egyrészről a beruházások mintegy harmadát adó feldolgozóipar területén 4,1 százalékos visszaesés történt. Miközben a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás esetében 30,6 százalékos csökkenést volt. Ráadásul 2013 negyedik negyedévében magas volt a bázis, ami szintén a lassuláshoz járult hozzá. Ezek alapján az a következtetés vonható le, hogy a negyedik negyedévben nem a beruházások jelentették a fő húzóerőt a GDP-n belül, így feltehetően a folyamatosan javuló belső fogyasztás is nagyobb szerephez juthatott, amit a kiskereskedelmi adatok is alátámasztanak.


