Az OTP húzta a BUX-ot
A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek elmondta, a nap nyertese az OTP volt. Jelentős pluszban zárt a papír annak köszönhetően, hogy a JP Morgan 6950 forintra emelte az OTP célárát.
A Richter, illetve a Magyar Telekom is jó napot zárt, valószínűleg a kedvező tőzsdei hangulat miatt, mert fontosabb, a társaságokat érintő hír nem érkezett - tette hozzá.
A Mol 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 840 forintra erősödött, 644,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 204 forinttal, 4,37 százalékkal 4871 forintra nőtt, forgalmuk 9,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,04 százalékkal 387 forintra emelkedett, forgalma 375,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 66 forinttal, 1,73 százalékkal 3891 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 439,2 millió forintot ért el.
A BUMIX 1519,08 ponton zárt csütörtökön, ez 4,26 pontos, 0,28 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában a malmi búza, a takarmánybúza, a takarmánykukorica és a napraforgómag elszámolóára is változott csütörtökön.
A malmi búza elszámolóára augusztusra 500 forinttal 48 500 forintra csökkent, májusra maradt 54 300 forint.
A takarmánybúza augusztusra 50 forinttal lett olcsóbb, így 46 950 forint, májusra változatlanul 48 200, szeptemberre pedig 46 800 forint.
A takarmánykukorica elszámolóára májusra 400 forinttal 41 800 forintra csökkent, novemberre 200 forinttal 43 000 forintra nőtt. Júliusra továbbra is 41 700 forint.
A nagy olajtartalmú napraforgómag októberre 500 forinttal 99 000 forintra drágult. Májusra maradt 112 010, novemberre pedig 99 500 forint.
A takarmányárpa augusztusra változatlanul 45 000, szeptemberre 45 500 forint.
A nagy olajtartalmú repce ára sem változott, augusztusra továbbra is 102 000 forint.


