Pénz- és tőkepiac

Rosszul járhatnak az autóhitelesek

A valamivel több, mint kétmillió devizahitel után összesen 744 milliárd forintot fizettek vissza a bankok az elszámolás során, vagyis az ügyfelek átlagosan 372 ezer forintot kaptak - ám ezzel sokan elégedetlenek. A panaszosok ennél ugyanis többre, nagyobb segítségre számítottak. Különösen azok csalódottak, akik arról értesültek a bank által küldött tájékoztató levélből, hogy nekik 0 forint jár - írja ma megjelent számában a Népszabadság.

A többség valószínűleg a levél kézhezvételéig nem tudta, hogy a bankok az elszámolás során visszajáró összegből levonhatják azokat a kedvezményeket, amelyeket korábban ügyfeleiknek nyújtottak. Így a kamat- és díjkedvezményeket, a tőketartozás csökkentését, elengedését, vagy a kedvezményes árfolyam alkalmazásával adott könnyítést szembeállíthatják az árfolyamrés alkalmazásával és a kamatok egyoldalú emelésével tisztességtelenül beszedett összegekkel. Így előfordulhat, hogy valakinek semmi nem jár vissza.

Az elszámolási értesítőben ráadásul a pénzintézeteknek elég csupán a tényt feltüntetniük, még azt sem kötelező megjelölniük, hogy milyen típusú kedvezményt vettek figyelembe. Aki szeretne pontos képet kapni arról, hogy mekkora összeget vontak le tőle korábban tisztességtelenül, illetve azzal a bank milyen kedvezményeket állított szembe, annak ki kell kérnie a pénzintézetétől a részletes elszámolást. Ezt a bankoknak az igényléstől számított öt munkanapon belül meg kell küldeniük, de sok pénzintézet az internetes oldalán keresztül is elérhetővé tette a részletes elszámolást.

Az elszámolás több mint kétmillió devizaalpú hitelt érint, ehhez képest elenyésző azon ügyfelek száma, akiknek a korábbi kedvezmények beszámítása miatt most semmi nem jár vissza - mondták a Népszabadság megkeresésére a Magyar Nemzeti Banknál (MNB). A pénzügyi felügyeletként is működő jegybank szerint ez elsősorban azon pénzintézeteknél fordulhat elő, amelyek korábban nagyobb arányban nyújtottak különféle fizetéskönnyítő kedvezményeket ügyfeleiknek - írja a Népszabadság.

Az autófinanszírozással foglalkozó cégeknél például már évek óta bevett gyakorlat a törlesztés átütemezése, a piacinál alacsonyabb árfolyam alkalmazása, így nem meglepő, hogy eddig a legtöbb panasz is ezen pénzügyi vállalkozások tájékoztató levelei miatt érkezett. A vitás ügyeket kezelő Pénzügyi Békéltető Testület, (PBT) május 11-ig 137 kérelmet kapott (a szervezethez csak azután fordulhatnak az ügyfelek, hogy bankjuknál már panaszt tettek és kifogásukat elutasították), amelyből 83 autófinanszírozási ügy.

hitel MNB autóhitel Pénzügyi Békéltető Testület
Kapcsolódó cikkek