BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Törlesztési moratórium lehetőségére figyelmeztet az ukrán pénzügyminiszter

Az ukrán pénzügyminiszter szerdán Washingtonban arra figyelmeztette országának hitelezőit, hogy Kijev nem várhat szeptemberig a hitelezőivel történő megállapodásra, és törlesztési moratórium kihirdetésére kényszerülhet.

Natalja Jareszko, az ukrán pénzügyi tárca vezetője kijelentette: arra számít, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az országának szánt hitel következő, 1,7 milliárd dolláros részletét júliusban akkor is folyósítani fogja, ha nem jön létre megállapodás a hitelezőkkel a 15,3 milliárdnyi adósság átstrukturálásáról.

Jareszko a héten Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel együtt az IMF és az amerikai kormány illetékeseivel a gazdasági, illetve a katonai segítségnyújtás növeléséről, valamint az ukrajnai beruházások ösztönzéséről tárgyal Washingtonban. Az ukrán vezetők egyebek között a törlesztés átütemezéséről próbálnak meg - egyelőre kevés sikerrel - megállapodni az államkötvény-tulajdonosokkal, a 40 milliárd dolláros, IMF-vezette segítségnyújtási programon belül.

Jareszko emlékeztetett arra, hogy Kijev tavaly óta 2 milliárd dollárt visszafizetett az ország keleti részében zajló harcok ellenére is. A miniszter nem válaszolt arra a kérdésre, hogy Ukrajna kifizeti-e az államkötvények után a jövő héten esedékes osztalékot.

A hitelezők tanácsa azt javasolta, hogy vonjanak ki 8 milliárd dollárt az ukrán központi bank tartalékaiból, amit Jareszko elfogadhatatlannak nevezett, mert az IMF és más intézmények által támogatott gazdasági program éppen e tartalékok növelését ösztönzi.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.