BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az MSZP is beáll a férfiak nyugdíjáról szóló népszavazás mögé

Az MSZP egyetért a férfiak korkedvezményes nyugdíjáról szóló szakszervezeti népszavazással, amelyet kész akár szervezetileg is támogatni.

Az MSZP egyetért a férfiak korkedvezményes nyugdíjáról szóló szakszervezeti népszavazással, amelyet kész akár szervezetileg is támogatni - jelentette be Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő.

Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezete ügyvivő testületének tagja magánemberként kezdeményezett népszavazást arról, hogy a nőkhöz hasonlóan a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak 40 év munka után.

A politikus alapvetően helyesnek nevezte, hogy a kezdeményezésbe elsősorban szakszervezeteket kívánnak bevonni és így próbálják összegyűjteni november elejéig a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást, de felajánlotta pártja segítségét is. Gúr Nándor szerint ugyanis a kezdeményezés jó eszköz annak elérésére, hogy a kormány "végre az emberekre is költsön, ne csak luxusberuházásokra".

A szocialista képviselő megjegyezte, a kabinet a témában korábban becsapta a nőket, hiszen 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazást ígért, majd a valóságban csak a szolgálati időt veszi figyelembe, amivel kevesebben vehetik igénybe a kedvezményt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.