BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hivatalos: megmentik az autóhiteleseket is

A kormány a lakáshitelesekéhez hasonló segítséget nyújt a gépjármű-devizahiteleseknek: ezt a nemzetgazdasági miniszter jelentette be az erdélyi Tusnádfürdőn idén 26. alkalommal megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott gazdasági fórumon. Varga Mihály elmondta, a kabinet hamarosan dönt a gépjármű-devizahitelek forintosításáról, amely a jelenleginél kedvezőbb feltételeket biztosít majd az érintetteknek. A tárcavezető emlékeztetett rá, a devizában nyújtott gépjármű- és személyi hitelek állománya közel 300 milliárd forint, a szerződések száma pedig meghaladja a 200 ezret.

A bejelentés önmagában nem meglepő, hiszen a jegybank már többször is felvetette a témát, és az is ismert, hogy az MNB, a Magyar Bankszövetség és a nemzetgazdasági tárca egyeztetéseket folytat az ügyben. Gyakorlatilag most már csak a hivatalos bejelentés hiányzott, illetve a kormánynak kell a döntést meghoznia. Homályos pontok persze vannak bőven a megoldási terv körül, gyakorlatilag csak annyi biztos, hogy forintra váltják a gépjármű- és személyi hiteleket is. A legfontosabb ismeretlen tényező a forintosítási árfolyam mértéke, illetve amennyiben az eltér a piacitól, akkor a költségeknek mekkora hányada hárul a szolgáltatókra. Az eddigi hírek szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a jelzáloghiteleknél alkalmazott árfolyamokkal dolgoznak majd, ami az eurónál 309, a svájci franknál pedig 256,5 forintos kurzust jelent. A különbözet egy részét a jelek szerint viszont ismét a bankoknak és más pénzügyi szolgáltatóknak kellene állniuk.

A jegybank nyilvántartása szerint május végén 197,6 milliárd forintnyi gépjárműhitel-állomány volt a háztartásoknál, amelyeknek 60 százaléka volt svájcifrank-alapú. Ennek megfelelően a gépjárműhiteleknél a májusi adatokat alapul véve nagyjából 120 milliárdnyi frankhitel és 2,3 milliárd forintnyi eurókölcsön várhat forintosításra. A személyi kölcsönöknél – amelyeket a tervek szerint szintén érint a forintosítás második üteme – május végén 308,8 milliárd forintot ért el a teljes, kimutatott mennyiség. Itt ugyanakkor már nagyon kicsi az az állomány, amelyet érinthet a forintosítás, hiszen a devizaalapú kinnlévőségek mennyisége az ötödik hónapban 15,4 milliárd forintot ért el. A svájcifrank-alapú hitelek dominanciája itt is magas, az euróhitelek mennyisége mára 2,5 milliárd forint környékére apadt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.