A még meglévő fogyasztási devizahitelek forintosításáról szeptember közepén nyújtja be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a törvényjavaslatot, a forintosítás pedig – amely valamennyi devizanemre, így például a jenhitelesekre is kiterjed – december 1-jén lép hatályba, így akkortól csökkenhet az autóhitelesek törlesztőrészlete – közölte az NGM az MTI-vel. A tárca tájékoztatása szerint a forintosítás és a kedvezmény érvényesítése minden devizaalapú hitelre, így a jenhitelekre is kiterjed; a jóváírás itt is a deviza-jelzáloghiteleknél alkalmazott árfolyam és az augusztus 19-én érvényes árfolyam közötti különbség lesz. Azt is megjegyezték azonban, hogy a most forintosításra kerülő fogyasztási hitelek több mint 90 százaléka svájcifrank-alapú, a jenhitelek aránya elenyésző. A forintosítás a már nem élő hitelekre is vonatkozik, azokra, amelyeket még nem zártak le, de az eredeti hitelező felmondta. A hitelösszegeket a svájci franknál 287,20 forintos, az eurónál pedig 309,20 forintos árfolyamon rögzítik a bankok a 2015. december 1-jei fordulónapon. Az addig fizetendő törlesztőrészleteket tehát a forintosítás nem érinti, az továbbra is a piaci árfolyamon történik – jegyezte meg a minisztérium. Az NGM hangsúlyozta, hogy a becslések szerint átlagosan 10 százalékkal járnak jobban az érintett ügyfelek.
Korábban beszámoltunk róla: a kormány augusztus 19-én állapodott meg a Magyar Bankszövetséggel a devizaalapú gépjármű- és fogyasztási hitelek forintosításáról. Ennek megfelelően az érintett fogyasztói szerződések forintosítására az augusztus 19-én érvényes piaci árfolyamon kerül sor, ami 287,2 forintos svájci frankot és 309,2 eurót jelent. Az ügyfeleknek járó kedvezmény mértéke megegyezik a devizaalapú jelzáloghitelek forintosításának során alkalmazott árfolyam – 256,5 forint svájci frank és 309,0 forintos euró – és az augusztus 19-én érvényes árfolyam közötti különbséggel. A két árfolyam különbségéből keletkező, hozzávetőlegesen 31 milliárd forintos terhet fele-fele arányban a bankok és az állam viselik. A forintosításhoz szükséges svájcifrank-mennyiséget a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bocsátja a bankok rendelkezésére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.