A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn publikált konszolidált, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült jelentés adatai szerint az egyéb nettó működési eredmény 42,6 milliárd forinttal javult, míg 2014 első fél évében 39,167 milliárd forinttal rontotta, idén 3,394 milliárd forinttal növelte az eredményt. Ennek magyarázata szinte teljes egészében a Kúria jogegységi határozatával kapcsolatos törvénnyel összefüggésben tavaly megképzett céltartalék és annak tényleges felhasználásából fakadó eredmény.
A jelentés szerint az alacsony kamatkörnyezet a csökkenő volumenekkel párosulva továbbra is nehezíti a bankszektor jövedelmezőségét. Kitér arra is, hogy a kormány megállapodott a Magyar Bankszövetséggel a devizaalapú autó- és fogyasztási hitelek forintosításáról, amire előreláthatóan az augusztus 19-én érvényes piaci árfolyamon kerül sor. A következő évek eredményességére hatással lehet a 2015 első felében csődbe ment brókercégek ügyfeleinek kártalanítása, melynek költségeit várhatóan a pénzügyi intézményeknek kell viselniük - írja jelentésében a hitelintézet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.