Lekörözte a piac az államot
Minden kamatelőnyét elveszíti lassan a támogatott forinthitel a piacival szemben. Az egyéves vagy rövidebb kamatperiódusú kölcsönöknél már jó ideje alacsonyabb a piaci hitel a támogatottnál, amelynek a kamata a jogszabályok szerint 6 százalékos lehet most. A bankok egy része ennél már olcsóbban kínálja a támogatott hitelt is – legalábbis egyéves kamatperiódusra –, és sok helyen látni olyan megdöbbentő kondíciós listákat, amelyekből az derül ki: a támogatott lakáshitel a támogatás éveiben drágább, mint a hatodik évtől, ahonnan piaci hitelként folytatja.
Az ötéves kamatperiódusú hiteleknél az elmúlt néhány hónapban fordult a kocka, és a támogatottnál olcsóbb piaci lakáshitelek jelentek meg a banki hirdetményekben. A jogszabályi maximumkamat az ötéves támogatott lakáskölcsönnél is 6 százalékos, ami versenyképes a piaci alapú ajánlatok többségével, de a piaci alapú ajánlatok legjobbjai már ez alatti THM-ekkel is elérhetők. Igaz, nem minden ügyfél számára. „Jellemzően a magasabb hitelösszeget felvevők és a magasabb jövedelemátutalással rendelkező ügyfelek azok, akik hűség és egyéb kamatkedvezmények igénybevétele esetén a piaci kamatozású hitelt a támogatottnál kedvezőbb havi törlesztőrészlettel is igénybe vehetik” – mondják az OTP szakértői. A támogatottnál van olcsóbb piaci kamatozású ötéves kamatperiódusú hitel a többi között az FHB-nál és az UniCreditnél is, meghatározott jövedelem felmutatása vagy egyéb vállalások mellett. A piaci hiteleknek az olcsóság mellett más előnyük is van: a kölcsön maximális összegét nem korlátozza jogszabály, emellett az adósnak nem kell nyilatkoznia arról, hogy nem vesz igénybe többé támogatott hitelt, vagy hogy nem adja ki másnak albérletbe a megvásárolt lakást.
A piaci hitel mellett szóló érvek dacára is van még létjogosultsága a bankok szerint a kamattámogatásos lakáshitelnek. Az öt évre rögzített törlesztőrészletű konstrukciók közül a legolcsóbbak ugyanis tényleg csak egy szűkebb elitnek érhetők el egyelőre, míg a jelenleg 6 százalékos kamattal ketyegő, úgynevezett otthonteremtési hitelek viszont az alacsonyabb keresetű, gyengébb minősítésű ügyfélkörnek is olcsó megoldást kínálnak. Azok a lakásvásárlók például, akik most a családok otthonteremtési kedvezményét (CSOK) igénylik, szinte biztosan megfelelnek az államilag támogatott hitel feltételeinek is – mondják az FHB-nál, így számukra kézenfekvő lehet, hogy ezt válasszák, ha stabil törlesztőrészletet szeretnének.
Az egyes hazai bankoknál eltérő, milyen arányban igényli az ügyfélkör a támogatott kölcsönt a piacihoz képest. Sok banknál olyan olcsónak tartják a piaci hitel, hogy nem is kínálnak már támogatott konstrukciót, az FHB és az OTP viszont még mindig sokat elad az otthonteremtési hitelből, az FHB-nál az elmúlt évben 30 százalék volt az ilyen kölcsönök aránya, az OTP-nél pedig még az utóbbi másfél hónapban is minden harmadik hitel támogatott volt. A Budapest Banknál viszont például csak a hitelkérelmek tizedében választják a támogatottat.
A támogatott lakáshitelek visszaszorulásával és a kamatszint csökkenésével egyébként az állam is milliárdokat keres. Az egyéves kamatperiódusú hitelekre már nagyjából egy éve nem kell támogatást fizetni, és az ötéves kamatperiódusú kölcsönöknél is minimális már a hozzájárulás, nem éri el a 80 bázispontot, és ez is várhatóan csökkenni fog. Ez azt jelenti, hogy ha valaki most vesz fel például 5 millió forintnyi támogatott lakáshitelt, azt állam évente kevesebb mint 40 ezer forinttal segíti ki.


