BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Triplázódott a CIG Pannónia nyeresége az első fél évben

BIZTOSÍTÁS Az első fél évben 589 millió forintos adózott nyereséget ért el a CIG Pannónia csoportszinten, ez több mint a háromszorosa a tavalyi első hat hónap nyereségének – derül ki a biztosító tőzsdei jelentéséből. A csoport teljes átfogó jövedelme 598 millió forint nyereség volt, ez is a triplája a tavalyinak. A bruttó díjbevétel is növekedésnek indult a társaságnál. Az első hat hónapban 7,97 milliárd forint volt, ez 14 százalékkal nagyobb a 2014-esnél. Az életbiztosítási szegmens díjbevételei a nemzetközi számviteli szabványok szerinti beszámoló alapján 10 százalékkal növekedtek, a nem életbiztosítási szegmens 32 százalékkal bővült.

A ráfordítások között az egyik legjelentősebb tétel a kárfizetések és szolgáltatások, valamint a kárrendezési költségek, ezek együtt 4,367 milliárd forintot tettek ki. 3,943 milliárd forint volt ebből a befektetéshez kötött életbiztosítások részleges és teljes visszavásárlása, és 234 millió forint az általános biztosítások kárráfordítása.

„Az első fél évben már látható eredményei vannak a tavaly elvégzett átfogó stratégiai és szervezeti átalakításnak, amelynek célja a stabil jövedelemtermelő képesség megteremtése volt a piaci körülmények változására gyorsan reagáló, egészséges működési modell kialakítása mellett” – kommentálták az eredményt a beszámolóban. Az élet szegmensben a saját hálózat értékesítése 43 százalékkal javult tavalyhoz képest, emellett egy közbeszerzés során szerzett új üzlet nagyjából ellensúlyozta a Quantisszal megszüntetett partnerkapcsolatból származó kiesést. Az új értékesítés állománydíja a 101 százaléka lett a 2014 első fél évében szerzett portfóliónak.

A vagyonbiztosító leánycég, az Emabit az első fél évében 1,647 milliárd forint díjbevételt hozott, ennek legnagyobb része casco és általános felelősségbiztosítás volt. Az új szerzés összege 1,125 milliárd forint, így júliusban a társaság 2,510 milliárd forintnyi nem élet állománnyal rendelkezett. A nem élet szegmens új réspiaci termékeket vezetett be az idén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.