Gyengüléssel nyitott a budapesti tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,48 pontos csökkenéssel, 21 281,03 ponton nyitott ma. Ez a csütörtöki záró értékéhez képest 0,12 százalékos gyengülést jelent.
Móró Tamás, a Concorde részvényelemzője nem vár jelentős mozgást a pénteki kereskedésben a Budapesti Értéktőzsdén, mivel külföldről is kevés impulzus érkezik, és piacmozgató magyar hírek sem várhatók. Ennek megfelelően a csütörtöki árak közelében folyhat a kereskedés a hét utolsó napján - tette hozzá a szakértő.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek elmondta: alacsony forgalom várható a magyar piacon. Az üzletkötő szerint a magyar piac alulpozícionáltsága miatt immunis a külföldi piacokra. A vezető részvények esetében úgy fogalmazott: az OTP együtt mozog a nemzetközi hangulattal, a Mol és a Magyar Telekom iránt alacsony az érdeklődés.


