BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén elmaradhat a magyar Mikulás-rali

Míg az USA-ban és Európában az idén is érvényesülhet a Mikulás-rali jelenség, addig idehaza az eddigi nagyobb drágulás miatt nem várható az árfolyamok további emelkedése.

Vasárnap jön a Mikulás, és közel négy és fél évtizede a részvénypiacokra is ellátogat. Igaz, ott ez az időszak nem egy napra, hanem egész decemberre kiterjed, s az ajándék általában az árfolyam-emelkedés szokott lenni, a virgács pedig ennek elmaradásának a jelképe. A magyar részvénypiac lényegében egész évben – az őszi megingástól eltekintve – Mikulás-rali üzemmódban működött, emiatt a Concorde Értékpapír Zrt. inkább oldalazó piacra számít 2015 utolsó hónapjában – közölte a Világgazdasággal a brókercég vezető stratégája, Móró Tamás. Árfolyam-emelkedést csak akkor tartana elképzelhetőnek, ha a befektetők a rekordalacsony szinten lévő fejlődő piaci részvénypiaci pozícióikat növelni kezdenék, aminek oldalvizén a hazai tőkepiac is felúszhatna. Ha ez így lenne, akkor a Concorde – fundamentumaik alapján – a Mol és a Magyar Telekom részvényeinek felértékelődésének esélyét látja a legnagyobbnak.

Nem vár a klasszikus értelemben vett Mikulás-ralit Sándor Dávid, a KBC Securities elemzője sem, mondván, a Budapesti Értéktőzsde szeptember óta érdemi korrekció nélkül 16 százalékot emelkedett, úgy, hogy az idei egész éves teljesítménye is az egyik legerősebbnek mondható világszinten. Bár a magyar részvények szerinte még mindig nem drágák, a korábbi olcsóságuk értelemszerűen már elmúlt. Ezért Sándor is inkább arra számít, hogy a hazai papírok árfolyama a jelenlegi szintek közelében oldalaz majd szilveszterig. Nagyobb esélyt az év végi haszonszerzésre a külföldi, mindenekelőtt az európai tőkepiacokon lát Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. De csak attól függően, hogy az Európai Központi Bank soron következő, december 3-i ülésén további monetáris lazítást jelent-e be. Ha ugyanis igen, az további lendületet adhat az európai részvénypiacoknak. Elsősorban az általában gyorsan reagáló frankfurti index (DAX) tagjai lehetnek érdekesek: a félvezetőgyártó Infineon, a gyenge euróból profitáló exportőrök és akár az autógyártók is.

Bonyolultabb a helyzet az Egyesült Államokban, ahol december 17-én megkezdődhet az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris szigorítási ciklusa. A piaci konszenzus szerint ez most már végképp véget vethetne a részvénypiaci ralinak. Ám a hatás általában nem azonnali, a félezer amerikai részvény mozgását leképező S&P 500-as index 1993 óta a korábbi kamatemelési ciklusokban is folytatta a növekedést. A mostani karácsonyi vásárlási szezonban is a kiskereskedelmi szektorra érdemes figyelni, forgalombővülésük miatt elsősorban a Home Depot, a Nike és a Footlocker részvényei teljesíthetnek jól.

Mikulás-rali

A jelenséget elsőként Yale Hirsch jegyezte le 1972-ben. Elmélete szerint december hagyományosan erős hónap a részvénypiacokon, az alábbi okokból:

l a nagyobb piaci szereplőknek, befektetési alapoknak elemi érdekük a magas év végi záróár, hiszen az az egész éves teljesítményüket befolyásolja,

l számos amerikai nagyvállalatnál év végi bónuszrendszerrel motiválják a munkatársakat, akik ennek egy részét részvénybefektetésre fordítják,

l a szokottnál alacsonyabb részvénypiaci likviditás miatt könnyebb elmozdítani az árfolyamokat,

l a befektetők egy része tudatosan készül a Mikulás-ralira, november végén, december elején kizárólag emiatt vásárolnak részvényt, így a jelenség sok esetben önbeteljesítő jóslattá válik.

l a nagyobb piaci szereplőknek, befektetési alapoknak elemi érdekük a magas év végi záróár, hiszen az az egész éves teljesítményüket befolyásolja,

l számos amerikai nagyvállalatnál év végi bónuszrendszerrel motiválják a munkatársakat, akik ennek egy részét részvénybefektetésre fordítják,

l a szokottnál alacsonyabb részvénypiaci likviditás miatt könnyebb elmozdítani az árfolyamokat,

l a befektetők egy része tudatosan készül a Mikulás-ralira, november végén, december elején kizárólag emiatt vásárolnak részvényt, így a jelenség sok esetben önbeteljesítő jóslattá válik. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.