BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még mindig csökken a hitelállomány

A vállalatok hitelállománya nőni kezdett októberben, a háztartások azonban továbbra is inkább törlesztenek.

Hiába akcióznak a bankok a hitelekkel, a háztartások adóssága folyamatosan csökken. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint hat éve folyamatosan nettó törlesztőnek számít a lakosság, októberben is 20 milliárd forinttal több hitelt fizetett vissza, mint amennyit felvett. A hitelállományuk így a hónap végén már alig érte el a 6 ezer milliárd forintot, ez 2007 decembere óta a legkevesebb. A kamatok továbbra is alacsonyak, fogyasztási hitelhez három és fél év után ismét 15 százalék alatti kamattal lehet hozzájutni, a lakáshitelek átlagkamata pedig 5,2 százalék körül stabilizálódott.

A lakáshitelek volumene nyolcéves mélypontra, 3042,7 milliárd forintra csökkent. Az állomány annak ellenére zsugorodik, hogy a lakáshitelezési piac az idén sokkal élénkebbnek tűnik, mint a válság óta bármikor. Októberig havonta átlagosan csaknem 30 milliárd forintnyi lakáshitel-szerződést kötöttek a hitelintézetekben, a folyósított hitelek állománya pedig 29 milliárd forint körül volt havonta.

A kilencéves mélyponton vergődő vállalati hitelezés fordulatot vett. A kihelyezett kölcsönök volumene 225 milliárd forinttal haladta meg a visszafizetett hitelekét, ezzel az állomány 6384,9 milliárd forintra emelkedett. Ez csak kisebb részben lehetett a jegybanki hitelprogramok érdeme, az új hitelek csaknem 60 százaléka ugyanis devizaalapú volt. A vállalkozások folyószámlahitel-állománya hatéves csúcsra, 1083,5 milliárd forintra ugrott, de nőtt a rövidebb és hosszabb lejáratú hitelek mennyisége is.

A bankbetétek kamata minimálisan nőtt, nem valószínű azonban, hogy ez ösztönözte volna a lakosságot. A háztartások bő 42 milliárd forintnyi friss pénzt vittek a hitelintézetekbe, számláik egyenlege ismét megközelítette a 6800 milliárd forintot. Az éven belül lekötött forintbetétek mennyisége év eleje óta már 20 százalékkal csökkent, de hosszú lejáratúból még sosem volt olyan sok a háztartásoknál, mint most. A részben vélhetően tartós befektetési szerződésekben lévő két éven túli betétek állománya megközelítette a 830 milliárd forintot. Ezek átlagos kamata még mindig csaknem 2 százalék, miközben az újonnan lekötött betétekre már alig 1 százalékos kamatot adnak a bankok.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.