BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy esés nyugaton, apró növekedés Magyarországon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,84 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 23 324,90 ponton zárt ma. A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, a BÉT-en nagyon alacsony volt a forgalom, a BUX érdemben nem változott. Az üzletkötő hozzátette, kedden nem volt különösebb makroadat, a befektetők a Fed jövő szerdai kamatdöntésére pozicionálnak. A nyugat-európai tőzsdék egész nap eladói nyomás alatt voltak.

A Mol és a Magyar Telekom iránt alacsony volt az érdeklődés, forgalmuk együttesen nem érte el a 700 millió forintot. A nap vonzerejét az OTP-Richter páros jelentette, az előbbit kicsit alul-, utóbbit pedig felülsúlyozták. Az OTP eladói nyomás alá került, a bankpapír árfolyama ötödik napja esik. A Richter iránt megnőtt a vételi kedv, miután reggel bejelentette, hogy megkezdődött saját fejlesztésű bioszimiláris készítményének európai törzskönyvezési eljárása - mondta Ballai Zoltán.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az M1-en kifejtette, a hazai tőzsde jól teljesített a nemzetközi indexekhez képest, amelyeknél komoly esések voltak, például a DAX zárás előtt 1,42 százalékos mínuszban tartózkodott.

A Mol 5 forinttal, 0,04 százalékkal 13 560 forintra erősödött, 559,8 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 0,76 százalékkal 5870 forintra csökkent, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,72 százalékkal 411 forintra esett, forgalma 151,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 64 forinttal, 1,21 százalékkal 5374 forintra nőtt, forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1614,95 ponton zárt, ez 2,03 pontos, 0,13 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,52 százalékkal volt az előző napi záróértéke alatt a mai kereskedés utolsó percében.

Ugyanekkor a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 1,19 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,76 százalékkal, a párizsi CAC-40 1,38 százalékkal maradt el a tegnapi zárótól.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.