Szerdán emelkedéssel indították a napot a fontosabb ázsiai tőzsdemutatók, a lendület azonban megtorpant, miután a jen erősödni kezdett a dollárhoz képest, és az olaj is megingott. Az európai tőzsdéken vegyes elmozdulásokkal kezdődött a nap, de késő délutánra mínuszba fordultak a vezető részvényindexek. Az amerikai tőzsdék is tovább estek, ami elsősorban több gyenge amerikai vállalati gyorsjelentésnek volt betudható.
A magyar tőzsde sem tudta függetleníteni magát a kedvezőtlen nemzetközi hangulattól, a BUX értéke 0,2 százalékot esett. A nagypapírok közül egyedül a Magyar Telekom erősödött, a cég árfolyama 0,4 százalékkal került följebb. A Richter árfolyama 0,2 százalékot esett annak ellenére, hogy erős volt a start a vállalat saját fejlesztésű készítményénél, a Cariprazine-nál, ráadásul a termék hatalmas bevételi potenciált rejt, a csúcsidőszaki éves forgalom 1 milliárd dollár feletti lehet – derült ki az amerikai partner, az Allergan befektetői prezentációjából. Az OTP árfolyama 0,1 százalékot, míg a Mol árfolyama 0,6 százalékot csökkent. Az Mol annak ellenére esett, hogy az olaj piacán késő délután erőteljes fordulatot láthattunk, a nyersanyag árfolyama rövid idő alatt több mint 2 százalékos pluszba került.
Szerda reggel még próbált erősödni a forint a 315-ös lélektani szintről, azonban a nap első felében megint a gyengülés felé mozdult a magyar deviza, így az euróval szembeni jegyzések késő délután már 315,40 felett jártak. A dollárral szembeni jegyzések 276 alá kerültek, míg egy svájci frankért kicsivel több mint 284 forintot kértek a bankközi devizapiacon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.