BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rosszul indult az olasz bankmentés

A legrosszabb forgatókönyv szerint kezdte meg működését az olasz bankmentő alap, az Atlante, amelyet azért hoztak létre – állami közreműködéssel, nagyrészt az olasz bankok pénzéből –, hogy segítsen feltőkésíteni a reménytelen pénzintézeteket, illetve megvegye rossz hiteleiket. Már az is csalódás volt, hogy az alap a várt 5 milliárd euró helyett csak 4,25 milliárdot tudott összegyűjteni 15 nap alatt 67 pénzintézettől (a legnagyobb befizetők a vezető bankok voltak, vagyis az UniCredit, az Ubi Banca és az Intesa Sanpaolo). Az első konkrét ügylet a Banca Popolare di Vicenza (Bpvi) tőzsdére vitele lett volna, de a múlt pénteki határidőig az új részvényeknek csak a 7,66 százalékát jegyezték le a befektetők, papíronként 10 centért (összesen mintegy 115 millió euróért). A milánói tőzsdére alapértelmezésben akkor mehet egy cég, ha a közkézhányada eléri a 25 százalékot – a tőzsdetanács azonban másképp is dönthet. Tegnap délután végül a tanács nem engedélyezte a tőzsdére menetelt, így az Atlante veszi meg a Bpvi fennmaradó részét, ami egyből 1,35 milliárd euróval csapolja meg az alapot. Az Atlante vezetője szerint, nem olyan nagy a baj, legalább így szabad kezet kaphatnak a bank rendbe tételében. A kudarc hírére zuhantak az olasz bankpapírok, az UniCredit például 7 százalékkal esett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.