BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szezon előtti hangulat

Nem indult jó hangulatban a hét az ázsiai tőzsdéken, a vezető részvényindexek a negatív tartományban mozogtak. A legnagyobb esést a japán tőzsde szenvedte el, a Nikkei 225 index több mint 3 százalékkal értékelődött le. A japán piac mélyrepülésében nagy szerepe volt annak, hogy a jen tovább erősödött a dollárral szemben, így új másfél éves csúcsra került.

Mérsékelten optimista hangulat uralkodott a világ többi részvénypiacán, az európai indexek közül a DAX 1 százalékos erősödést mutatott a magyar tőzsde zárása időpontjában, míg a francia CAC-40 valamivel több mint fél százalékot emelkedett. Az amerikai indexek hasonlóképpen kis pluszokkal kezdték a hétfői kereskedést, a Dow 0,3 százalékkal, az S&P 500 0,2 százalékkal araszolt felfelé a nyitást követően. Az Egyesült Államokban javában tart már az első negyedéves gyorsjelentési szezon, de itthon sem kell már sokat várni. A héten a Richter, a Mol és a Magyar Telekom is jelent. 

A BUX pénteki záróértékén, 26 869 ponton fejezte be a kereskedést, a forgalom az átlagosnál jóval alacsonyabb volt, 2,8 milliárd forint. A Mol 0,1 százalékos, a Magyar Telekom 1 százalékos pluszban zárt. Az OTP 0,2 százalékot esett, a Richter stagnált.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.