BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olcsóbb lesz az életbiztosítás

Hamarosan tovább szigorodnak a biztosítókra vonatkozó szabályok. Még a héten közzéteszi a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a befektetési egységekhez kötött (unit linked) életbiztosításokra vonatkozó ajánlását. A jövő év elején életbe lépő szabályozást a jegybank a biztosítókkal együttműködve dolgozta ki, és egyebek mellett az életbiztosítások költségeit is korlátozza majd.
A unit linked életbiztosítások költségeinek átláthatóvá tételére már 2010 óta létezik az úgynevezett teljes költségmutató (TKM), amely azt mutatja meg, egy elméleti költségmentes hozamból évente mennyit vesznek le a biztosítás költségei – például az ügynöki jutalék vagy a vagyonkezelési díjak.

A biztosításokat azonban a mutató megjelenése nem tette olcsóbbá, jelenleg is vannak a piacon 10 százalék fölötti TKM-ű konstukciók. A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) három évvel ezelőtt javasolt már limiteket, ezeket azonban nem igazán tartották be a piaci szereplők. Az MNB ajánlása viszont valószínűleg arra készteti majd a biztosítókat, hogy csökkentsék a biztosítások költségeit. A nyugdíjbiztosításoknál legalábbis ez történt, amikor két évvel ezelőtt bevezették a TKM-limiteket. Az ajánlást minden piaci szereplő betartotta, a drága termékek pedig eltűntek a piacról.

A nyugdíjbiztosítások költségeiből is faragni kell majd jövőre, a jelenlegi TKM-limittől kellő indoklással maximum 2 százalékponttal eltérhetnek a biztosítók, januártól csupán 1,5 százalékponttal lehet növeli a mutatót. Új elem lesz az ajánlásban, hogy a tíz év feletti biztosításokra tartamközi TKM-limitet vezetnek be, ennek mértéke 6,25 százalékos lesz. Az egyszeri díjas életbiztosításokra szintén lesz TKM-plafon, a jegybank ezt 3,5 százalékban szabja meg. Az ajánlás emellett tiltja majd a rejtett költségek felszámítását vagy a költségek bagatellizálását.

A TKM-limitek kiterjesztése miatt alaposan át kell alakítaniuk a biztosítóknak a termékeiket. „Az eszközalapok 56 százalékánál a költségek a határérték fölött vannak, és a termékek legalább kétharmadánál átalakításra lehet szükség” – mondta Nagy Koppány, az MNB igazgatója. A szakember a kifejezetten drága termékek eltűnésére számít a piacon.

Az ajánlás mellett jegybanki rendeletek és a biztosítási törvény néhány módosítása is kedvez a fogyasztóknak. Az életbiztosítások visszavásárlási értékének minimális összegét is szabályozzák a jövőben. Az első évben legalább a megtakarítási díjrész 20, a másodikban az 50, a harmadikban pedig a 80 százalékát vissza kell adni. Az ügynöki jutalékokat is tovább korlátozzák. A jelenlegi maximálisan 14 havi díj helyett 2018-tól már csupán 13, 2019-től pedig 12 havi jutalék fizethető ki a közvetítőknek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.