Egyszer fent, egyszer lent
Nyertes: BlackBerry
Csaknem 7 százalékot emelkedett a nyitás előtti kereskedésben a BlackBerry árfolyama, miután a társaság közzétette az augusztus 31-ével zárult második pénzügyi évére vonatkozó eredményeit. A technológiai vállalat 334 millió dollár bevétel mellett 372 millió dollár nettó veszteséget szenvedett el a negyedévben, ami egy részvényre vetítve 71 centet jelent. Az elemzők 392 millió dolláros bevételre számítottak, azonban az eredmény soron sikerült túlszárnyalni a FactSet konszenzusát. A menedzsment megemelte a teljes évre vonatkozó várakozását, a tervek szerint az üzleti év végére nullszaldós lesz a vállalat, miközben az elemzők részvényenként 16 centes veszteségre számítanak. Idén a Blacberry papírjai 15 százalékot estek, miközben az S&P 500 5,7 százalékkal értékelődött fel.
Vesztes: Tempur Sealey
Erőteljes eladói nyomás alá kerültek az amerikai matracgyártó, a Tempur Sealey részvényei. A papírok 24 százalékot estek a nyitás előtti kereskedésben, miután a befektetőket kiábrándították a cég 2016-os üzleti évre vonatkozó előrejelzései. A Tempur Sealey az értékesítések 1-3 százalék közötti visszaesésére számít, továbbá az EBITDA soron az előzetesen megfogalmazott 550 millió dollár helyett most már csupán 525 millió dollárra számít a vezetőség. Az elemzők is visszavettek várakozásaikból, az év elején megfogalmazott 1,5 dollár egy részvényre jutó nyereség helyett már 1,28 dollár részvényenkénti eredményt vetít előre a konszenzus. A vállalat vezérigazgatója, Scott Thompson hangsúlyozta, hogy a bevételek visszaesése ellenére kedvezőek a piaci körülmények, és a jövőben az operatív marzs jelentős növekedésére lehet számítani.


