Amerikából támadják a Deutsche Bankot
„A Deutsche Bank sosem volt ennyire stabil az elmúlt két évtizedben, mint most” – ezt John Cryan vezérigazgató hangoztatta a dolgozóknak szánt, de nyilvánosságra került memorandumban péntek délután, azt követően, hogy a legnagyobb, magánkézben lévő német pénzintézetet sokan már a 2008 szeptemberében összeomlott, s a pénzügyi világválság kirobbanásához a gongot megkondító amerikai Lehman Brothershez kezdték hasonlítani. „A bizalom minden banki tevékenység alapja, s ezt a bizalmat próbálja most pár piaci szereplő aláásni” – tette hozzá, utalva azokra a fedezeti alapokra, amelyek a bank megrendült helyzetét kihasználva árfolyamesésre spekuláltak – és nyertek.
A likviditáshiányra való hivatkozás azonban fals, hiszen – mint azt John Cryan aláhúzta – a Deutsche Bank likviditási tartalékaiban 215 milliárd dollárnál is több van, ez pedig extrém nagy puffert jelent. A bank azóta került a figyelem és az aggodalom középpontjába, hogy a washingtoni igazságügyi minisztérium két hete 14 milliárd dolláros kártérítési kötelezettséget akasztott a nyakába, még a 2008-as válság idején általa is forgalmazott, fedezet nélküli, „mérgezett” jelzálogpapírok terítése miatt. A bank közölte, hogy ennyit nem fizet, s most Cryan is megerősítette, hogy a tárcának ésszerű szintre kell leszállítania követelését, ami a többi, már megbüntetett bank esetében gyakorlatilag harmadolást jelentett. (A bank 6,17 milliárd dolláros tartalékot különített el a bírságokra.)
A vezérigazgató szerint az sem igaz, hogy Angela Merkel kancellárnál a bank megsegítését kezdeményezték volna. A Bildnek leszögezte: nem terveznek tőkeemelést, az adófizetők pénzén történő bankmentés pedig szóba sem jöhet. A korábban kiszivárgott hírek szerint Merkel kategorikusan elzárkózott a bank kisegítésétől. A bankot tavaly nyár óta irányító John Cryan a kockázatos és veszteséges üzletágak leépítésével, több tízezres elbocsátásokkal próbálja növekedési pályára állítani a hitelintézetet.
Erőfeszítései dacára az idén még veszteséges maradhat a Deutsche Bank, jövőre azonban már fordulhat a kocka. Egyelőre azonban az „elemekkel” is meg kell küzdenie, közte a Nemzetközi Valutaalappal, amely júniusban a Deutsche Bankkal azonosította a világ bankrendszerére leselkedő legnagyobb veszélyforrást. Amit Jaret Seiberg szerint csak fokoz az irracionális washingtoni 14 milliárdos követelés. A Cowan pénzügyi szolgáltató igazgatója a CNBC-nek elmondta, hogy ez a bank destabilizálását eredményezné, s egy új pénzügyi világválság kirobbanásához vezethet. Ez is egy vad feltételezés, mások úgy látják, hogy ha fokozódik a helyzet, a Deutsche egy fúzióval végleg rendezi a problémáit.
A csütörtök tőzsdei gyásznap volt a bank életében, de pénteken Cryan megnyugtató szavainak is köszönhetően 13 százalékos száguldással 11,6 euróig jött vissza az árfolyam, amely az évet még 21,5 eurón nyitotta. A bank piaci értéke most 15 milliárd euróra tehető.


