Pénz- és tőkepiac

Béremelések: ma folytatódnak a tárgyalások

Azért emelkedhet nagymértékben a valamint csökkenhet a társasági mert az ország gazdasági alapjai rendben vannak, a pénzügyi rendszer stabil – hangsúlyozta tegnap Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Kiemelte: most jön a következő szakasz, hatéves gazdasági tervről tárgyal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadókkal és a munkavállalókkal.

Jelenleg a társasági adónak két kulcsa van: 500 millió forint adóalap felett 19, alatta 10 százalék. A kormány ezt egységesíti 9 százalékos adókulccsal. Továbbá 15 százalékos minimálbér- és 25 százalékos garantált bérminimum-emelést ajánl 2017-re, míg egy évvel későbbre 8 és 12 százalékot. A munkaadói járulék jövőre 4, egy évvel később 2 százalékkal csökkenhet a kabinet elképzelése szerint. A munkaadói szövetségek azonban jövőre 6 százalékos csökkentést szeretnének elérni.

A tervezett minimálbér-emelést a miniszterelnök elérhetőnek tartja. Ugyanakkor rámutatott: „A vállalkozókkal vannak gondjaink” az ügyben, de a következő napokban szeretnének megegyezni velük. A nemzetgazdasági miniszter „kapott mozgásteret” a tárgyalásokra – hangsúlyozta.

Azt már látjuk, hogy a minimálbér-növelés mértékében nincs lehetőség alkura, a szakszervezetek sem engednek belőle, de a járulékmérséklésben van mozgástér, hiszen a tervezett is ezt támasztja alá – mondta a Világgazdaságnak Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára rámutatott: többféle elképzelés létezik, például kétéves egyezség megkötése esetén ezen időtávban 8 százalékpontnyi járulékcsökkentéshez ragaszodnak. Hangsúlyozta, ez esetben azonban a csökkentés mértékének 2017-ben többnek kell lennie, mint egy évvel később. Dávid Ferenc elfogadhatónak tartaná, ha jövőre 5,5, azt követően 2,5, vagy pedig azt, ha 2017-ben 5, 2018-ban pedig 3 százalékkal csökkenne a járulék. Ha a kormány ebben nem lesz partner, akkor a felelősséget is neki kell majd viselnie – húzta alá.

Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára lapunknak hangsúlyozta, a mikro, kis- és középvállalkozások jelentős része képtelen előteremteni a bérminimum fedezetét, ezért szerinte – bár konkrét számokat nem mondott – olyan mértékű járulékcsökkentésre van szükség, amely fedezete lehet a minmálbér-emelésnek. Rámutatott, ellenkező esetben a kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásokon túl azon ágazatok szereplői is veszélyeztetve lesznek, amelyekben a dolgozók a munkájuk során alacsony hozzáadott értékű termékeket állítanak elő. Így a mikro- és a kkv-szektorban jelentős lemorzsolódás várható, ez pedig foglalkoztatáspolitikai szempontból is hátrányos – tette hozzá. A felek ma ülnek tárgyalóasztalhoz.

járulékcsökkentés minimálbér
Kapcsolódó cikkek