Az azonnali fizetési rendszer megvalósítása dimenzióváltást jelent a belföldi fizetések lebonyolításában, létrehozásával lehetővé válik a legmodernebb informatikai és kommunikációs megoldások alkalmazása a pénzforgalomban.
A hazai pénzforgalmi szolgáltatások terén jelenleg rendkívül korlátozottan figyelhető meg a fejlett technológiák, például a mobilfizetési megoldások széleskörű alkalmazása. Az MNB szerint, mint a közlemény írja, az azonnali fizetési szolgáltatás bevezetése hosszú távon az elektronikus fizetés elterjedését segíti elő minden olyan fizetési helyzetben, ahol ma még leginkább a készpénzhasználat jellemző.
Ez végső soron olcsóbb szolgáltatásokat eredményez majd a fogyasztók számára, valamint javítja a vállalkozások finanszírozási helyzetét, növeli a pénzügyi közvetítő szektor versenyképességét, csökkenti a fizetések lebonyolításának társadalmi költségét és ezáltal hozzájárul a gazdaság növekedéséhez és versenyképességének javulásához is.
Az azonnali fizetési rendszer segítségével a fogyasztók által kezdeményezett 10 millió forint alatti átutalások már a rendszer indulásakor másodpercek alatt lebonyolíthatók lesznek, szemben a jelenlegi néhány órás, illetve hétvége esetén néhány napos átfutási idővel. A szolgáltatás minden nap elérhető lesz, azaz éjszaka, hétvégén és ünnepnapokon is azonnal megtörténik a tranzakciók teljesítése. A küldött összegeknek legfeljebb öt másodpercen belül meg kell érkezniük a címzettekhez, ezt követően pedig azonnal tovább lehet utalni, vagy bankkártyával el lehet költeni, de akár készpénzben is fel lehet venni, függetlenül attól, hogy mindez éppen szombat este 10 órakor történik.
A szolgáltatás széleskörű használhatósága érdekében a jövőben a számlaszámok mellett lehetséges lesz tranzakciókat indítani például abban az esetben is, ha a küldendő összeg címzettjének csak a telefonszámát, vagy az e-mail címét, esetleg az adószámát ismerjük, nem kell megjegyezni a 16 illetve 24 karakterből álló számlaszámokat. Az új környezet emellett lehetővé teszi kiegészítő szolgáltatások, például mobilfizetési megoldások létrehozását az azonnali fizetési rendszerre építve. Ennek köszönhetően új típusú szolgáltatók is beléphetnek a pénzforgalmi piacra és versenybe szállhatnak a hagyományos szereplőkkel, a jelenleginél jóval szélesebb körű, kényelmes, gyors és olcsó elektronikus fizetési szolgáltatásokat nyújtva az ügyfeleknek.
Tekintettel arra, hogy jelenleg Magyarországon sem a központi infrastruktúra, sem a pénzforgalmi szolgáltatók rendszerei nem képesek a fenti szabályrendszernek megfelelő módon feldolgozni a fizetési műveleteket, 2017-ben az MNB koordinálásával egy országos pénzügyi infrastruktúra modernizálási projekt indul. Ennek keretében kell minden érintett szereplőnek végrehajtania mindazokat a szükséges fejlesztéseket, amelyek biztosítják, hogy legkésőbb 2019 második felében elérhetővé váljon az azonnali fizetési szolgáltatás a hazai fogyasztók és vállalkozások számára. Az infrastruktúra működésével és fejlesztésével kapcsolatos részleteket 2017 elején teszi közzé a jegybank.
További információ a https://www.mnb.hu/penzforgalom/azonnalifizetes oldalon érhető el.