Pénz- és tőkepiac

Meghiúsították a nagyszabású fúziót

Egymilliárd dolláros „fájdalomcsillapítót” kap a Humana amiatt, hogy egy friss bírósági döntés alapján megőrizheti függetlenségét. Az amerikai egészségbiztosítóra nagyobb riválisa, az Aetna tett 37 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot tavaly, ám a verdikt szerint az egyesülésük erősen korlátozná a versenyt, ezzel a fogyasztók jogait. Huszonegy állam 364 megyéjében ők diktálták volna a feltételeket a Medicare Advantage egészségbiztosítási programban részt vevő, főként idősebb ügyfelek számára.

John Bates bíró azzal érvelt, hogy az ügyfelek kiszolgáltatottá válnak a Medicare programban bekövetkező áremelésekkel szemben, de az állami egészségbiztosításhoz viszont már nem tudnának, illetve nem érné meg nekik visszamenni. Az Aetna ezt cáfolta, mondván, számos piaci szereplő kínál az övé­kéhez hasonló termékeket, azaz a verseny garantált.

A felek még abba is belementek volna, hogy csökkentsék közös méretüket, s vagyonelemeket adjanak el egy harmadik piaci szereplőnek, a Molina Healthcare-nek. A bíró megítélése szerint ezzel viszont csak a verseny látszatának fenntartását érték volna el. Az Aetna fellebbez a döntés ellen, s ha nem jár sikerrel, akkor utalhatja is az ügylet meghiúsulása esetén előre kikötött egymilliárdot a Humana számlájára.

Ha a két nagy nem kelhet egybe, akkor kisebb riválisok felvásárlásával tudnak növekedési pályán maradni, az említett Molina például emiatt partnerből áldozattá is válhat – írja a Bloomberg. Az ítélet a távozó Obama-kabinet nagy sikerének tekinthető, a volt elnök eleve ellenezte az ilyen megafúziókat, s az illetékes igazságügyi tárca perre is ment ennek megakadályozására. Azután pedig, hogy most egy ilyen elutasító döntés született, szinte borítékolható egy szintén bírósági szakban lévő, ennél is nagyobb fúziós kérelem elutasítása is. Az Athem és a Cigna egészségbiztosítók 48 milliárd dollár értékű egybekeléséről van szó. Mind a négy társaság részvénye megsínylette a washingtoni kerületi bíró döntését.

Az Obama-kabinet számos óriás­fúziónak tett keresztbe, így a Comcast és a Time Warner Cable kábeltársaságok, a Halliburton–Bakes Hughes olajipari szolgáltatók, illetve az AT&T és a T-Mobile US távközlési cégek sem foglalták imáikba a leköszönt elnök nevét. Utódjának, Donald Trumpnak is lesz dolga, neki kell ráütnie a pecsétet az AT&T’s és a Time Warner, illetve a Bayer és a Monsanto vegyipari óriások egyesülésére. Vagy éppenséggel blokkolnia azokat.

Egészségbiztosítás Aetna Humana
Kapcsolódó cikkek