Euróban denominált kötvényeket dob ma piacra a Volkswagen (VW), ami a forrásbevonás mellett jó eszköz lehet arra, hogy a társaság felmérje, mennyit változott a cégbe vetett befektetői bizalom az emissziós botrány 2015-ös kirobbanása óta. Piaci hírek szerint a német autógyártó kétéves változó, valamint négy-, hat és fél, valamint tízéves fix kamatozású kötvényt tervez értékesíteni, a keretösszegről azonban nem adtak ki tájékoztatót. A kibocsátást a Barclays, a BNP Paribas, a Citigroup, a Mizuho Securities, a CIB és az UniCredit bonyolítja le.
A piacon már korábban azt pletykálták, hogy a VW 10 milliárd euró körüli összeget készül bevonni, a Reuters azonban úgy értesült, hogy lejáratonként 750 millió és 1 milliárd euró közötti összegről, azaz 4-5 milliárd euróról lehet szó. Szakértők szerint a társaságnak nincs égető szüksége pénzre, hiszen 2015-ben nettó 24,5 milliárd, tavaly pedig 27,2 milliárd eurós likvid eszköze volt. A kibocsátás inkább csak visszatérés a korábbi megszokott üzletmenethez, mintsem akut forrásigény kielégítésére szolgál.
Az autógyártó gyakori kibocsátó volt a kötvénypiacon, az emissziós botrány miatt azonban megtört a befektetői bizalom, a részvények árfolyama zuhant, miközben a kötvénykockázati felár 220 bázisponttal ugrott hirtelen, és elérte a 259-es szintet. Az azóta eltelt időszakban mérséklődtek a kockázati felárak, nagyrészt az Európai Központi Bank vállalati kötvényvásárlási programjának köszönhetően, amelynek keretében a jegybank aktívan vette a VW-kötvényeket is. A 750 millió euró értékben kibocsátott, 2020 augusztusában lejáró, 0,75 százalékos kamatozású papírok tegnap már csak 37 bázispontos felárral forogtak. A piaci szereplők szerint ennek ellenére csak egy kisebb prémium mellett tudja majd vásárlásra bírni a befektetőket a társaság. A Volkswagen adósbesorolása sem segít a helyzeten, hiszen a Moody’snál és az S&P-nél is a leminősítésre utaló negatív kilátással szerepel a vállalat A3, illetve BBB plusz kategóriában. A tegnap tartott befektetői találkozón a Reuters szerint az is elhangzott, hogy a VW még idén visszatér az amerikai kötvénypiacra is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.