EU-Kína kapcsolatok a nagyhatalmi versengés árnyékában

Emmanuel Macron december 5-én zárta háromnapos kínai útját, melynek első és legfontosabb állomásaként a kínai elnökkel találkozott. A két vezető jónak mondható személyes kapcsolata ezúttal is megmutatkozott, ám a megbeszélésről szóló tudósítások alapján a két fő téma – vagyis az ukrajnai háború és a kereskedelem – egyikében sem történt olyan megnyilvánulás, amely áttörésként lenne értelmezhető. Az ukrajnai háború kapcsán a kínai elnök gyakorlatilag válasz nélkül hagyta Macron felhívását, hogy Kína erőteljesebben lépjen fel a konfliktus lezárása érdekében, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy Peking álláspontja továbbra sem fog változni. 

Ami a kereskedelmi kapcsolatokat illeti, francia és európai szemszögből a kihívás egyértelmű. Franciaország kereskedelmi deficitje Kínával szemben 2024-ben több mint 46 milliárd eurót ért el, az Európai Unió esetében pedig a mérleg 60 százalékkal romlott a 2019-es arányokhoz képest. A kínai elnök részéről ugyanakkor csak egy homályos ígéret hangzott el, mi szerint országa hajlandó többet importálni minőségi francia termékekből, azonban ez aligha lesz trendfordító a francia kereskedelmi deficit alakulására nézve. Pedig Kína a beszűkülő amerikai gazdasági kapcsolat és a lassuló hazai gazdasági növekedés miatt nyitott lenne arra, hogy többet üzleteljen Európával, Franciaország pedig kifejezetten örülne a kínai befektetéseknek, vagyis a gazdasági együttműködésben mindkét fél meg tudná találni azt, ami a saját érdekeit szolgálja. Macron viszont kilátásba helyezte, hogy ha a helyzet nem változik, akkor az EU kénytelen lesz amerikai mintára importvámokat bevezetni a kínai árukkal szemben. 

Az EU és Kína kapcsolata

Egy kiterjedt vámháború Kínával ugyanakkor több szempontból sem tűnik jó ötletnek. Az USA és Kína kereskedelmi háborúja bebizonyította, hogy Peking nem ijed meg, hanem minden esetben saját importvámjainak emelésével, vagy egyéb gazdasági nyomásgyakorló eszközökkel, például a ritkaföldfémek exportjának korlátozásával válaszol. Ezzel a taktikával pedig sikerült kompromisszumra kényszerítenie Washingtont – ahogyan ez az október végi dél-koreai Trump–Hszi-találkozón bebizonyosodott –, márpedig az EU lehetőségei a gazdasági nyomásgyakorlásra Kínával szemben korlátozottabbak az USA-hoz képest. Emellett pedig egy vámháború Kínával pont azt az elszigetelődést erősítené a világgazdaságban, amelyet Macron szerint a francia–kínai együttműködés akadályozni hivatott. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az unió döntéshozatala sokkal nehézkesebb, mint Washingtoné, a tagállamok érdekei pedig sokszor eltérők, márpedig gyors reagálás és egység hiányában nehéz elképzelni a hatékony fellépést egy vámháborúban. Végezetül pedig a kínai mikrocsipgyártó vállalat, a Nexperia hollandiai telephelyének októberi „államosítása” és az arra adott pekingi válasz ismét megmutatta, hogy az ellátási láncokban elfoglalt központi szerepe miatt Kínáról Európa sem tudna rövid távon komoly károk nélkül leválni. Márpedig az EU továbbra is küzd az ipari versenyképességi válsággal, az ukrajnai háború hatásaival, és próbálja újradefiniálni az USA-hoz fűződő kapcsolatát, ebben a helyzetben pedig még fájdalmasabbak lennének egy vámháború negatív hatásai. Ráadásul Kína egyre magabiztosabbá válik annak köszönhetően, hogy nem kényszerült térdre az USA-val folytatott kereskedelmi háborúban, a Trumppal október végén kötött kereskedelmi fegyverszünet pedig erősíti a tárgyalópozícióját az EU felé is.

Nem véletlen, hogy az EU és Kína kapcsolata évek óta lejtmenetben van, a beruházási egyezményről szóló 2020. decemberi elvi megállapodás óta ugyanis egyik fél sem tudott olyan ajánlattal előrukkolni, amely érdemi előrelépést jelentett volna a kritikus területeken. Ebben a folyamatban újabb mérföldkőnek számít, hogy az Európai Bizottság pont Macron kínai útjának kezdetén, december 3-án mutatta be legújabb, a gazdaságbiztonság erősítését célzó tervét, amely többek között a Kínával szembeni kitettségek kezelését is szolgálná. A már említett Nexperia-ügy ugyanakkor azt is megmutatta, hogy 

Ezért Brüsszelnek meg kell találnia a maga útját az Európától fokozatosan elforduló Washington és az egyre magabiztosabb Peking között. Ez hosszú távon egyszerre jelenti egy szoros transzatlanti együttműködés megőrzését, az ukrajnai háború remélt lezárását követően valamiféle fenntartható biztonsági viszony kialakítását Oroszországgal, illetve olyan, produktív gazdasági kapcsolat kiépítését Kínával, ami segít elkerülni a világ kétpólusúvá válását.