Pénz- és tőkepiac

Alulteljesítette a szektort a Goldman

Összességében jó eredményeket értek el az amerikai bankok az első negyedévben, a sorból a Goldman Sachs lóg ki leginkább.

Csalódást keltett a Goldman Sachs eredménye a befektetők körében, a részvényárfolyam több mint 3 százalékkal esett már a kereskedést megelőző percekben, mert bár a bank 80 százalékkal megugró profitról számolt be, több eredménysoron is a vártnál rosszabbul teljesített. A nettó eredmény 2,16 milliárd dollár lett, szemben az egy évvel korábbi 1,2 milliárddal. A Goldman egy részvényre jutó eredménye 5,15 dollárra ugrott az előző évi 2,68 dollárról, az elemzői konszenzus azonban 5,31 dollárt várt.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"]Brian Moynihan, a BoA vezérigazgatója szerint a javuló eredmények a növekvő befektetői aktivitást és a javuló gazdasági kilátásokat tükrözik Fotó: AFP Brian Moynihan, a BoA vezérigazgatója szerint a javuló eredmények a növekvő befektetői aktivitást és a javuló gazdasági kilátásokat tükrözik Fotó: AFP[/caption]A bank bevételsoron 8,03 milliárd dollárt jelentett, ami ugyan közel 27 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi összegnél, ám a piac által jósolt 8,45 milliárdot ez is alulmúlta. Ráadásul a működési költségek 15,2 százalékkal 5,49 milliárd dollárra emelkedtek. Az értékpapírok kereskedéséből, a devizaügyletekből, illetve az árupiaci forgalomból származó jövedelem mindössze 1,3 százalékkal emelkedett, 1,69 milliárd dollárra, a részvényforgalomból származó bevétel 6 százalékkal esett.

Mindez annak tükrében is pesszimista jövőképet fest, hogy a szektortársak többsége ezen a soron érdemi növekedést ért el, azaz jobban ki tudták használni a globálisan is növekvő befektetési igényeket vagy a Trump-ralit. Lloyd Blankfein, a bank vezérigazgatója szerint a „változó működési környezet”, az ügyfelek visszaeső aktivitása és a befektetési bank gyengélkedése okozta a vártnál gyengébb eredményeket. Utóbbi ágazat bevétele egyébként 16,4 százalékkal, 1,7 milliárdra csökkent.

A szintén tegnap jelentő Bank of Americának (BoA) viszont sikerült kellemes meglepetést okoznia. Az Egyesült Államok második legnagyobb bankjának bevételei 7 százalékkal 22,45 milliárdra emelkedtek, ami verte az elemzők által várt 21,6 milliárdot. Az egy részvényre jutó eredmény a várt 35 dollár helyett 41 dollár lett, miután a nettó eredmény 44 százalékkal, 4,35 milliárdra ugrott. A befektetési üzletág bevétele 37,4 százalékkal nőtt, 1,58 milliárdra, a kamatbevételek 5,5 százalékkal, 11 milliárd fölé emelkedtek. A működési költségek gyakorlatilag nem módosultak, 14,8 milliárd dollárt tettek ki, ráadásul ezen a soron a menedzsment 5 milliárdos éves megtakarítást céloz 2018 végéig.

Az amerikai bankszektorban a múlt héten indult a gyorsjelentési szezon, az összkép pozitív, hiszen a pénzintézeteknek sikerült túlteljesíteniük az elemzői prognózisokat. A JP Morgan például részvényenként 22 százalékkal több, 1,65 dollár eredményt termelt a várt 1,52 dollár helyett, miután bevételsoron 24,8 milliárd helyett 25,58 milliárdot ért el. A bank befektetési üzletága 36 százalékos bevételnövekedést ért el, a kötvénykereskedésben 17 százalékkal több folyt be a kasszába. A Citigroup sem okozott csalódást, bevétele 3,2 százalékkal, 18,1 milliárdra, az egy részvényre jutó eredmény 22,7 százalékkal, 1,35 dollárra ugrott. Az elemzők ezen a két soron 17,76 milliárd, illetve 1,24 dollárt vártak.

A Wells Fargo gyorsjelentése inkább hasonlít a Goldman számaira, miután a vártnál nagyobb nyereségről, ám csökkenő bevételről számolt be a bank. A 22 milliárdos bevétel 1,4 százalékkal kevesebb a prognózisnál, és 0,9 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Az 1 dolláros részvényenkénti eredmény ugyanakkor 3 centtel haladja meg a konszenzust, és 1 százalékkal magasabb a bázisidőszakban elért eredménynél. Elemzők szerint az amerikai bankválságnak gyakorlatilag vége, a növekvő kamatkörnyezetben a marzsok és a hozamok is emelkednek, ráadásul a csökkenő a növekvő bérek a hitelezés felfutását vetítik előre.

Trump Donald Trump Goldman
Kapcsolódó cikkek